| ChangeLAB |
|
A Regionális Környezetvédelmi Központ partnere annak a nemzetközi kezdeményezésnek, amelynek célja, hogy a fogyasztói szokásokat a fenntarthatóság felé mozdítsa el. Ennek elősegítésére a ChangeLAB elnevezésű program keretén belül egy interaktív, döntést támogató eszköz került kidolgozásra. Az eszköz segítségével projekt kidolgozók és döntéshozók gyorsan és egyszerűen választ kapnak arra, hogy melyek a hatékony módszerek egy fenntarthatósági projekt céljának eléréshez. A programot az Európai Unió INTERREC IIIC programja támogatja. A 2005-ben indult rojekttel a magyarországi ChangeLAB partnerek 2006. márciusában a Veszprémben megrendezett Környezet- és Természetvédő Szervezetek XVI. Országos Találkozóján már részletesen megismerkedhettek. Amellett, hogy szórólapokról és poszterekről ismerhették meg a programot az érdeklődők, a REC lehetőséget biztosított arra, hogy Az érdeklődők kipróbálják Az akkor még fejlesztés alatt lévő technikai tervező szoftvert is, a program egyik legfontosabb termékét. Ennek kifejlesztésére azért kerül sor, hogy fenntartható fejlődést elősegítő projektek tervezésekor segítséget nyújtson a szakemberek számára. Az érdeklődők lépésről lépésre ismerkedhettek meg az eszköz elméleti hátterével és értékelhették saját tapasztalataik alapján, ami hozzájárult az eszköz továbbfejlesztéséhez. A projekt 2007-ben befejeződik. A hazai zárókonferenciára 2007. szeptember 18-án kerül sor, Szentendrén. További részletek a konferenciáról, regisztráció: http://www.rec.org/changelab/hun/index.html Amennyiben fel szeretne iratkozni a ChangeLAB hírlevélre, kérjük, keressen minket a COH@rec.org email címen! Az eddig megjelent hírleveleket itt töltheti le. További információ:
|
| |