Az emberi jogok és a környezetvédelemhez való jog közeledése elkerülhetetlen volt. Az emberek nem függetleníthetik magukat életük színterétôl, amelynek romlása szükségszerûen hatással van rájuk és az emberi jogokra. Éppen ezért nem véletlen, hogy az 1972-es Stockholmi Konferencia zárónyilatkozatának elsô részében összekapcsolta az emberi jogok és a környezetvédelemhez való jog kérdését. A "környezethez való jog" így kapott elôször megfogalmazást.

Az 1972-es konferencia óta ez az új jog gyakorta helyet kap különbözô országok alkotmányaiban vagy törvényeiben, csakúgy, mint a nemzetközi egyezményekben. Ugyanakkor ­ mivel tartalmát nehéz meghatározni ­ a jogi természete sokáig vitatott volt. Napjainkban növekvô egyetértést tapasztalhatunk abban, hogy ez az új jog lényegében eljárási jellegû, ugyanúgy, mint sok más alapvetô emberi jog. A jog tárgya nem az elvont környezet, hanem az emberek joga arra, hogy védjék környezetüket. Tartalmazza minden egyén jogát arra, hogy pontos képet kapjon azokról a tervekrôl vagy projektekrôl, melyek esetleg károsíthatják környezetét. Minden egyént feljogosít arra, hogy részt vegyen a döntéshozatali folyamatokban, és ­ ha szükséges ­ rendelkezzen a megfelelô jogorvoslati eszközökkel károkozás vagy a jogi garanciák figyelmen kívül hagyása esetén.

E rendszer középpontjában az állampolgári részvétel áll, amely szükségképpen magába foglalja a megfelelô tájékoztatást. Ezért a nemzetközi jogban újabban kiemelt szerepet kap az állampolgári részvétel fontosságának hangsúlyozása. A részvételt nemcsak az 1992-es Riói Deklaráció és az ott elfogadott "Agenda 21" hirdeti, hanem tartalmazzák azt a tengerek és folyók védelmével és a határokon átnyúló környezetszennyezéssel foglalkozó legújabb nemzetközi szerzôdések is. Az állampolgári részvétel azonban megfelelô jogi kereteket igényel. Ez a könyv azért született, hogy bemutassa a megfelelô jogi keretek mûködését, és azt, hogyan lehet azokat olyan országokban kialakítani, ahol a megfelelô jogrendszer még hiányzik. Nem szabad elfelejteni, hogy ezek az államok nemcsak az állampolgári részvétel gyakorlatának kifejlesztéséhez járulhatnak hozzá, hanem annak elméletét is gazdagíthatják, hiszen új, innovatív megoldásokat is bevezethetnek és alkalmazhatnak.

Nyugat-Európa egyik elsôk között kinevezett környezetvédelmi minisztere szerint a környezetvédelem a demokrácia iskolája. A megállapítást igazolta az, hogy a környezetvédelmi döntések meghozatalában az állampolgári részvétel fontossága egyre növekszik. Ennek felidézésével szeretnék köszönetet mondani a könyv kezdeményezôinek, és mindenkinek, aki a könyv megjelenéséhez hozzájárult. Ezért a könyvért nemcsak a környezetvédelemmel foglalkozó tudósok és jogászok lehetnek hálásak, hanem mindenki, aki ezen a területen végzi mindennapi munkáját, és aki részt vállal ­ a Környezet és Fejlôdés Brundtland Bizottsága szóhasználatával élve ­ "közös jövônk" építésében.

Alexandre Kiss professzor
Strasbourgi Egyetem (Franciaország)
Santa Clara Egyetem (Kalifornia, USA)