Környezeti hatásvizsgálat

E szabályok közül is a leglényegesebb az egyes tevékenységek környezeti hatásvizsgálatának átmeneti szabályozásáról szóló 86/1993. (VI. 4.) Korm. sz. rendelet.

Mindjárt a címhez kommentárt kell fûznünk. Átmeneti jellegû a szabályozás, mivel meghozatala körül hatalmas szakmai vita bontakozott ki: érdemes-e ezt a lényeges témakört az akkor már régen elõkészületben levõ környezetvédelmi kódex elõtt, attól elkülönítetten is szabályozni? A külön szabályozás ellen szólt, hogy a környezetvédelem egyik alappillérének számító jogintézmény esetleg nem fog szervesen illeszkedni a környezetvédelmi jog egészébe. Másfelõl éppen azért, mert igen fontos jogszabályról van szó, komoly érvek szóltak amellett, hogy a kész szabályozás minél elõbb megjelenjen. Szerepet játszott a jogszabály korábbi meghozatalában az is, hogy a minisztérium álláspontja szerint a Országgyûlés esetleg jobban elfogadja majd a környezetvédelmi kódexet, ha annak néhány alapvetõ jogintézménye, mint a hatásvizsgálaton kívül a környezetvédelmi alap és a termékdíj legalább egy fajtája már élõ, mûködõ joganyag.

A környezeti hatásvizsgálatról szóló jogszabály talán legfontosabb része a melléklete. Ez sorolja fel ugyanis azokat a tevékenység-, illetve beruházásfajtákat, amelyekhez környezetvédelmi engedélyre van szükség. A lista világviszonylatban is vállalható, bõ, a mezõgazdaság, a bányászat, a feldolgozóipar, az energiaszektor, a szállítás, a hulladékkezelés és egyéb területen számos tevékenységet sorol föl. A melléklet fontosságát mutatja, hogy önállóan is módosítható. Ez történt a 67/1994. (V. 4.) Korm. sz. rendelettel is.

A szabályozás - az európai példákat követve - a beruházó vagy a szóban forgó tevékenységet végzõ, módosító személyt kötelezi a hatásvizsgálat elvégzésére, elvégeztetésére. Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy az elõzõekkel szemben az amerikai megoldásban a hatásvizsgálatot a hatóság végzi el, ami nyilvánvalóan objektívabb döntést tesz lehetõvé, némileg talán drágábban.

A hatásvizsgálati eljárás két fõ szakaszból áll: az elõzetes (elõkészítõ) és a részletes vizsgálatból. A rendelet mindkét vizsgálathoz részletesen leírja az elkészítendõ tanulmány tartalmi követelményeit. Az elõzetes és a részletes szakasz között döntõ különbség, hogy az elõbbiben lényegében csak a kérelmezõ és a hatóság vesz részt, az utóbbiban pedig tárgyalás tartása kötelezõ (az Áe. 26. §-ában adott lehetõség konkretizálásával), és arra az érintetteket meg kell hívni. Érintett pedig a hatástanulmánnyal érintett települések lakossága és önkormányzata. A tárgyalásról szóló értesítésnek tartalmaznia kell egyebek között azt is, hogy a hatástanulmány elõzetesen hol tekinthetõ meg. Ez módot ad a lakosságnak és szervezeteinek a fölkészülésre.

A tárgyaláson az érdekeltek kifejthetik álláspontjukat, azonban az elhangzott érvekkel kapcsolatosan a rendelet meglehetõsen homályosan fogalmaz. Azt mondja: az ügyben a környezeti hatás megítélése szempontjából lényeges észrevételeket a felügyelõség köteles a döntéshozatal elõtt érdemben megvizsgálni, majd döntésének indokolásában részletesen ismertetnie kell azokat a körülményeket, amelyek figyelembevételével megadta vagy elutasította az engedélyt, illetve amelyekre döntését alapozta. Nyilvánvalóan elõfordulhat, hogy a felügyelõség egyes észrevételeket elintéz annyival, hogy nem tartotta õket lényegesnek a környezeti hatás megítélése szempontjából, ezért azokat érdemben nem is vizsgálta. Álláspontunk szerint azonban a szakmai szempontból védhetõ és megalapozott állampolgári állásfoglalások elutasítása az államigazgatási határozat bírósági megtámadásával orvosolható.

Nagyobb baj az, hogy a jogszabály lehetôvé teszi, hogy a részletes hatástanulmány szakaszára ne is kerüljön sor. A rendelet 4. § (2) bek. b) pontja szerint ugyanis a felügyelõség az elõzetes hatástanulmány alapján is kiadhatja az engedélyt. Ezt csak kismértékben korlátozza a melléklethez fûzött néhány lábjegyzet, amely a megjelölt témakörökben mindig részletes hatástanulmányt ír elõ. Egyéb esetekben az igen költséges vizsgálati folyamat folytatása vagy megállítása csupán a hatóság mérlegelésétõl függ.

Mivel az európai állampolgári jog (közelebbrõl a 337/85/EEC. sz. Direktíva) határozottan elõírja az állampolgári részvételt minden környezeti hatástanulmányban, ez a szabályozás nemcsak célszerûtlen, bizonyos fokig veszélyes, hanem az európai jogharmonizációs törekvéseinkkel is ellentétben áll.