| 9. példa
Budapest egyik kerületében egy kertes családi házas övezetben az egyik lakó elhatározta, hogy kft-je számára telephelyet létesít családi házának udvarán. Sajnos a vállalkozás éppenséggel aszfaltútépítés volt, így a telephelyen négy-öt dízelmonstrum dübörgött, tartályaikban forró, gõzölgõ aszfalttal. A szomszédban lakók sérelmezték mindezt egyrészt a zaj, másrészt a levegõszennyezés miatt.
Az ügyben a birtokháborítási államigazgatási eljárást, majd az ugyanilyen tárgyú polgári pert egyaránt megnyerték. A hatóságok persze nem szüntettették meg a zavaró tevékenységet - erre környezetvédelmi jellegû birtokvédelmi eljárásokban aligha volt még példa -, viszont kötelezték a jogsértõt tevékenysége korlátozására mind idõben, mind helyét tekintve. A birtokvédelemben, ebben a sajátosan megosztott eljárásfajtában elõbb az önkormányzat jegyzõje, majd a polgári jogi bíróság szerepelt hatóságként.
A környezetvédelmi felügyelõség az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal karöltve mind a zajvédelmet, mind a levegõtisztaság-védelmet tekintve érdekelt volt az ügyben. Kötelezõ határozatokat hoztak a határértékek mérésérõl és betartásáról.
A tûzoltóság ellenõrizte a létesítmény tûzbiztonságát, és szintén tett bizonyos korlátozó intézkedéseket.
Mint elsõfokú útügyi hatóság, a rendõrség is szerepelt az ügyben, mert felmerült, hogy a nehéz gépek túlterhelik a nem éppen rájuk méretezett alsóbbrendû utat.
Szerepelt még a helyi növényegészségügyi állomás is, amely a tulajdonost a vadkender - mint veszélyes gyom - irtására kötelezte.
Az ilyen jellegû környezetvédelmi ügyben szóba jöhetõ hatóságok közül tulajdonképpen egyedül az építésügyi hatóság nem szerepelt, mivel a szóban forgó tevékenység sem építési engedélyhez, sem - egy joghézag folytán - telephelyengedélyhez nem volt köthetõ.
A számos hatóság számos eljárása ellenére nem a sokoldalú jogi eljárás mozdíthatja ki az ügyet a holtpontról, hanem az önkormányzat, ha megfelelõ helyen lehetõséget ad az egyébként hasznos közösségi munkát végzõ aszfaltozó telephelynek.
Az ügy atekintetben is tanulságos, hogy rámutat a jogi eljárások korlátaira, valamint a gazdasági-politikai megoldás alapvetõ fontosságára.
|