AZ ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL JOGI SZABÁLYOZÁSA MAGYARORSZÁGON *
AZ ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL GYAKORLATI JOGI FORMÁI
Lényegesek a környezetvédelmi hatóságok jogkörei rendkívüli helyzetekben: egyes tevékenységek megtiltása, a közlekedés korlátozása stb.
| 6. példa
A helyhez kötött légszennyezõ források értelmezésével kapcsolatban érdekes jogi probléma merült fel a Levegõ Munkacsoport által kezelt Bocskai úti levegõszennyezési ügyben. A kérdés az, hogy vajon a közút, amelyen rendkívül nagy a forgalom, és ezért önmagában komoly levegõszennyezési forrás, minõsíthetõ-e helyhez kötött levegõszennyezési forrásnak, tehát vonatkozhatnak-e rá az elõírt határértékek. |
Ugyanez a rendelet határozza meg a levegõminõségi (imissziós) határértékeket is. Az ebben követett jogtechnikai eljárás garanciális, törvényességi szempontból aggályos, szemben áll a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény rendelkezéseivel. A határértékeket ugyanis nem közvetlenül tartalmazza, hanem csak utal az MSZ 21 854. sz. szabványra, amely nem publikus és nem számít jogszabálynak.
Az alaprendelet meghatározza a veszélyes hulladék fogalmát, a keletkezésével, tárolásával és ártalmatlanításával kapcsolatos szabályokat.
Fontos új szabály az 1992-es módosításban megfogalmazott 14. § (5) bek.:
Ez a szabályozás rendkívül modernnek tûnhet, mivel erõs rokonságot mutat az amerikai ún. superfund jogintézményekkel. Ezek lényege az, hogy ha a kötelezett személye vitás, az állam megelõlegezi a szennyezett helyek tisztításának költségeit. Ezzel megakadályozza azt, hogy az esetleg évekig elhúzódó jogi procedúra alatt megmaradjon, adott esetben a talajvízben tovább terjedjen a környezetszennyezés.
Az idézett magyar szábályozás "ha a szennyezõ kiléte nem állapítható meg" kitétele alkalmas lenne a superfund szabályozás elõnyeinek felhasználására. Tudnunk kell azonban, hogy a szabályozás önmagában nem elég, a jogintézmény nevében is szereplõ szuper nagyságú pénzalap is szükséges a mûködtetéséhez. Ez nem áll rendelkezésre, illetve kifejezetten erre a célra jelenleg nem léteznek adók Magyarországon.
Jelentõs érdeklõdésre tarthat számot a veszélyes hulladékok importjának kérdése is, ezért megemlítjük, hogy ezt az 55/1987 (X. 30.) MT. sz. rendelet szabályozza. A szabályozás egyebek között kiterjed a nyersanyagként behozott anyagokkal kapcsolatos engedélyezési eljárásra is. Sajnos a nyersanyaggá minõsítés alkalmas lehet a veszélyes hulladék behozatali tilalmának kijátszására. Nem véletlen, hogy ez volt az egyik fõ vitapontja a közelmúltban a veszélyes hulladékok nemzetközi forgalmáról szóló baseli nemzetközi egyezmény továbbfejlesztésével foglalkozó tanácskozásnak.
Szintén fontos határterület, de a végtermékek miatt határozottan a veszélyes hulladékok témaköréhez tartozik a szilárd kommunális hulladékok égetésérõl szóló 11/1991. (V. 16.) KTM. sz. rendelet, amely a többi között a por, a kéndioxid, a nitrogéndioxid, a szénmonoxid és egyéb anyagok kibocsátási határértékét is tartalmazza.
A veszélyes hulladékok tárgykörének fontosságát, valamint a szakmai kérdések túlsúlyát mutatja, hogy e téren a környezetvédelmi hatóságok mellett az önkormányzati államigazgatási szerveknek csak elvétve akad hatáskörük.
A települési szilárd hulladékok ártalmatlanításáról és hasznosításáról tartalmaz rendelkezéseket az egyébként a köztisztasággal és a települési szilárd hulladékkal összefüggõ tevékenységekrõl szóló 1/1986. (II. 21.) ÉVM-EüM. sz. együttes rendelet.
Ugyanakkor a teljes magyar környezetvédelmi jogalkotásból hiányzik az ún. "community right to know" jellegû szabályozás. Ennek a szabályozásnak az alapelve az lenne, hogy a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek környezetében lakó állampolgároknak alanyi joguk pontosan tudni, mit, milyen mennyiségben, hol tárolnak, kezelnek, dolgoznak föl a környezetükben. Ez teszi lehetõvé, hogy baleset, katasztrófa esetén mindenki pontosan tudja a menekülés irányát, a védekezés célszerû módjait.
Mindenesetre a témakört szabályozó 16/1988. (XII. 22.) SZEM. sz. rendelet még nem szerepelteti a mérgezõ anyagokkal kapcsolatos szabályok között a közösségek tájékoztatásának kötelezõségét.
A szervezeti megoldás híven tükrözi az anyagi jogi koncepciót: a téma az egészségügyi hatóságokra tartozik.
| 7. példa
Legutóbb egy dunaparti üdülõ-területen tapasztaltuk a vízügy kettõsségének hátrányát. A vízügyi igazgatóság szakaszmérnöksége árvízvédelmi okokra hivatkozva kivágásra ítélt egy gyönyörû partmenti fasort azzal, hogy az a töltés szilárdságát veszélyezteti. A helyi lakosok környezetvédelmi szakértõhöz fordultak, aki egyértelmûen megállapította, hogy éppen a fák eltávolítása veszélyezteti a töltés biztonságát, mivel a fák kivágásával megszûnik az aljnövényzet, ami szilárdan tartja a töltés felsõ rétegét. Ezután csak folyós homok marad, ami nem mutatna sok ellenállást az esetleg megemelt vízszinttel szemben. Ráadásul a fákat úgy távolították el, hogy kitépték õket a helyükbõl, tehát a töltést állítólag zavaró gyökerek éppen a helyükön maradtak. |
Lényeges szépséghibája a kormányzati erõfeszítéseknek, hogy a tíz éve megállapított bírságtételek egészen 1994-ig egyszer sem változtak, ami azt jelenti, hogy évi 20%-os inflációval számolva is azok csupán az eredeti reálérték egyhatodát érik ma. Mivel a jogszabályváltozás csupán kétszeresére emelte a bírságot, a reálérték-csökkenés még mindig jelentõs. A kiszabott bírságtételek persze így is szépen nõnek, de pusztán a szennyezés dinamikus növekedése miatt. A gazdasági törvényszerûség keményen jelentkezik: a szennyezés egyre olcsóbb lesz, így egyre inkább szennyezni éri meg, nem pedig a szennyezés elleni védekezés akár legolcsóbb, legegyszerûbb módjait alkalmazni.
Nem lennénk azonban igazságosak, ha nem említenénk meg olyan rendeleteket, amelyek azt mutatják, hogy a földmûvelési tárca a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe veszi. Ilyen a 7/1992. (II. 25.) FM. sz. rendelet, amely a légi permetezésrõl szól, és tartalmazza a megfelelõ levegõtisztaság-védelmi, vízvédelmi és természetvédelmi rendelkezéseket is.
Hasonló a földadóról szóló 1991. évi LXXIX. törvény 6. §-a, amely 50%-os adókedvezményt nyújt a környezetbarát mezõgazdasági technikák használóinak. A törvényt a végrehajtásáról szóló 17/1992. (VI. 17.) FM. sz. rendelet részletezi. Lehetséges, hogy szakmai szempontból ez a lista vitatható, mert a hasonló nyugati jogszabályokkal szemben nem foglalkozik kiemelten az ún. nedves földek (wetlands) témakörével, amelyeknek pedig, mint tudjuk, a környezetvédelemben alapvetõ jelentõségük van.
| 8. példa Sajnos manapság nem a védetté nyilvánítás, hanem a védettség megszüntetése van inkább napirenden, amire, mint az az alábbi példából is látható, a jogalkotó nemigen volt felkészülve. Egy dunai sziget három települése úgy döntött, hogy gazdasági érdekeik, nevezetesen idegenforgalmi beruházásaik érdekében megszüntetik a hozzájuk tartozó területek természetvédelmi védettségét. Ezt a védettséget korábban megyei tanácsi határozat rendelte el. A védettség megszüntetésének bejegyzési eljárásában a földhivatalban felmerült a kérdés, törvényes-e, bejegyezhetõ-e a határozat. Állásfoglalást kértek a Belügyminisztériumtól és az Országos Természetvédelmi Hivataltól. A két állásfoglalás szerencsétlen módon egymásnak szögesen ellentmondott. A Belügyminisztérium önkormányzati szempontól arra az álláspontra helyezkedett, hogy az önkormányzatok egyenrangúak, emiatt nincs akadálya annak, hogy a korábbi megyei szintû döntést a községi önkormányzatok felülbírálják. A természetvédelem álláspontja természetesen az volt, hogy a védettség megszüntetése törvénytelen. A mi véleményünk ez utóbbival egyezik: mint utaltunk rá, a védetté nyilvánításnak a törvényben meghatározott eljárási folyamata van, amelyben résztvesz az indítványozó, az érintett önkormányzat, szerepet kap a természetvédelmi hatóság és a lakosság is. Véleményünk szerint a jogszabály nem értelmezhetõ másképpen, mint hogy a védettség megszüntetésekor is hasonló eljárást kell követni, különben a határozat törvénytelen. |