AZ ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL JOGI SZABÁLYOZÁSA MAGYARORSZÁGON *
AZ ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL GYAKORLATI JOGI FORMÁI
Az "életviszonyaikat érintõ" kifejezés némi értelmezésre szorul, és nyilván függ a politikai légkör demokratizmusától is. A mi szempontunkból nézve aligha lehet olyan környezetvédelmi jogalkotási témát említeni, amely ne érintené az állampolgárok széles körének életviszonyait. Egyébként a jogszabály nem tartalmazza "az állampolgárok széles köre" megszorítást, így elvileg egy szûk csoportot érintõ jogszabállyal kapcsolatban is életbe léphetnek a részvételi jogosultságok.
A következõ, 20. § mégis a közvetlen és közvetett demokratikus részvételi formák közül inkább az utóbbi felé tolja el a részvétel esetleges gyakorlatát:
A jogalkotásról szóló törvény az általános részvételi jogok deklarációján némileg túl is megy, és konkretizálja a részvétel lehetõségét.
A 27. § alapján a mi olvasatunkban elvileg minden, a kormány elé terjesztendõ jogszabálytervezetrõl véleményt kell kérni (nem véleményt lehet kérni) a minisztereken és az érdekelt országos hatáskörû szervek vezetõin kívül az érdekelt állampolgári szervezetektõl és érdekképviseleti szervektõl is. Még egy szinttel lejjebb, a miniszteri rendeletek és államtitkári rendeletek tervezetét is meg kell küldeni más, a szabályozásban érdekelt miniszterek, országos hatáskörû szervek vezetõin kívül az érdekelt állampolgári szervezeteknek és érdekképviseleti szerveknek. A törvény errõl szóló 29. §-a szintén nem megengedõ, hanem ún. kogens formában szól errõl a kérdésrõl, azaz a tervezet készítõinek nem enged mérlegelési lehetõséget.
A jogszabálytervezetek véleményeztetésénél a jogalkotásról szóló törvény figyelme még arra is kiterjedt, hogy azt ne lehessen irreális határidõ kitûzésével formálissá tenni, mivel a 31. § kimondja, hogy a véleménynyilvánítás határidejét a tervezet elõkészítõjének úgy kell megállapítania, hogy a véleményezõ megalapozott véleményt adhasson, és azt a tervezet elkészítésekor figyelembe lehessen venni. Ráadásul a határidõ megállapításakor tekintettel kell lenni a jogszabálytervezet terjedelmére és a véleményezõ szerv testületi jellegére, vagyis arra, hogy nem állandóan ülésezik.
További kibújási lehetõségtõl fosztja meg a tervezetek készítõit a törvénynek az a rendelkezése, hogy a jogszabály tervezetével egyidejûleg meg kell küldeni véleményezésre a végrehajtási jogszabály tervezetét is.
A legutóbbi idõszak jogfejlõdésének érdekes fejleménye, hogy az 1987. évi XI. törvény 33-36. §-ait, amelyek a társadalmi vitáról szóltak, és egyes kiemelten fontos jogszabályok esetében még további részvételi jogosultságokat biztosítottak, az 1990. évi XXXI. törvény hatályon kívül helyezte.
Ennek értékelésére talán érdemes néhány szót vesztegetnünk. Nem lehetünk álszentek: a plusz részvételi jogosultságok eltörlése nem okozott hátrányt a környezetvédelmi állampolgári részvétel ügyének, mert környezetvédelmi szervezeteink még a meghagyott jogultságokkal sem tudnak élni, mivel a kormányzat nem tartja be ezeket a jogszabályokat, a szervezetek pedig nem elég erõsek annak kikényszerítésére.
Másfelõl a jogalkotásról szóló törvény - tisztán jogi szempontból egyértelmûen világszínvonalú jogalkotási munka - meghozatalakor még egészen más társadalmi környezetben mûködött a kormányzat. Az akkor meglevõ, meglehetõsen rövid kantárszáron tartott állampolgári szervezeteknek viszonylag könnyû volt széles körû részvételi jogosultságokat biztosítani, azok azzal úgysem "éltek vissza", azaz nem támasztottak különösebb nehézséget a kormánykoncepciók megvalósítása elé.
Mégis: ne vitassuk el a Kulcsár-féle igazságügyi minisztériumtól azt, hogy a jogalkotásról szóló törvény állampolgári részvétellel foglalkozó részeit már új társadalmi közegre szabta, ahol az állampolgári részvételt valódi önszervezõdések gyakorolják, hiszen ennek csírái 1987-ben már észlelhetõk voltak. Álláspontunk szerint viszont ehhez a koncepcióhoz képest az állampolgári vita eltörlése határozott visszalépés.
A jogalkotásban biztosított állampolgári részvétel szabá-lyozásának van még egy fonos gyakorlati tanulsága. Már a könyv elsõ fejezetében - a Karel van der Zwiep által összeállított anyagban - többször találkozunk azzal a javaslattal, hogy a környezetvédelmi állampolgári szervezetek egyes akcióik során alkossanak koalíciót más állampolgári szervezõdésekkel, pl. a szakszervezeti, munkavállalói érdekképviseleti mozgalmakkal. Ezt a javaslatot a szóban forgó törvény szintén megelõlegezi, amikor az érintett állampolgári szervezetek és az érdekképviseletek jogosultságait együtt szabályozza. (lásd a 3. példát)
| 3. példa A jogalkotásban az állampolgári részvétel alighanem egyedülálló példája a váci Göncöl Alapítvány aktivitása a környezetvédelmi kódex tervezetének elõkészítõ munkáiban. Mint ismeretes, a parlamenti bizottság által támogatott, Sajó András professzor munkacsoportja által készített tervezet és a minisztérium által kidolgozott tervezet támogatói között hosszú, meglehetõsen terméketlen vita, úgy is mondhatnánk, állóháború folyt 1992-ben. Ekkor lépett föl a Göncöl Alapítvány, és sikerült tárgyalóasztalhoz ültetnie a két felet, továbbá szakmai és állampolgári szervezetek képviselõit. A tízfordulós tárgyalássorozat alapján megállapodtak az összes elvi kérdésben. Ráadásul ezután a szövegezési munkában is fontos szerepet játszott az állampolgári szervezet külföldi és hazai jogi szakemberek segítségével. Állíthatjuk, hogy a jelenlegi tervezet létrehozásában a minisztérium természetesnek vehetõ tevékenysége mellett a Göncöl Alapítvány rendkívüli erõfeszítéseinek múlhatatlan érdemei vannak. |