Az állampolgári részvétel eszközei

Játékszabályok

Amint az az elõzô fejezetekbôl látható, a hatékony állampolgári részvételnek vannak bizonyos feltételei. Az állampolgári részvétel a fontos környezetvédelmi döntésekben nem lehet véletlenszerû, vagy bizonyos pártok, szervezetek önkényes döntése. Ha az állampolgári részvétel joga egy adott országban tényleg létezik, akkor garanciáknak is lenniük kell arra, hogy az állampolgárok azt hatékonyan gyakorolhassák. Ehhez általános törvényi szabályozás szükséges, amely az állampolgári részvétel három alábbi alapelvére támaszkodik: 1) hozzájutás a megfelelô információkhoz, 2) a részvételhez való jog, és 3) az ellenvéleményhez, fellebbezéshez és jogi eljárás indításához való jog. Az állampolgári részvétel e három alapelvét már a korábbiakban említettük. Az állampolgári részvételnek a fent említetteken kívül természetesen más, informálisabb módjai is vannak, például levélírás az újságoknak, demonstrációk vagy tiltakozó gyûlések. Az "állampolgári részvétel demokratikus formái" szintén alkalmazhatók. Ide tartozik például a szavazás olyan politikusokra vagy politikai pártokra, akik vagy amelyek a környezetvédelem kérdéseit komolyan veszik, a választott képviselôkhöz eljuttatott levelek vagy népszavazáson való részvétel. A következô részben a fent említett három alapelvet részleteiben tárgyaljuk.

10. példa: Az állampolgárok aktív tájékoztatása

Hollandia ombudsmanja minden év-ben számos panaszt kap arról, hogy a kormányzat elmulasztja az azonnali és megfelelô tájékoztatást. Hasonló pana-szok vezették a listát 1992-ben, amikor az összes ügy 23.9%-a ilyen kérdésekre vonatkozott, és az esetek 76.6%-ában a panasz jogos volt. Ide az állampolgárok által küldött levelek a kormányzat által megfelelô módon történô megvála-szolása is beletartozik. Amennyiben egy ügy nem kaphat azonnali elbí-rálást, a kormányhivatalnak köteles-sége igazolni a levél átvételét, közölnie kell, hogy foglalkoznak az üggyel. Arról is tájékoztatnia kell az állam-polgárt, hogy melyik ügyosztály foglal-kozik a levelével, és körülbelül mennyi idôn belül fognak neki válaszolni.

A nemzeti ombudsman éves jelentése
Hollandia, 1992

Tájékoztatás

Az elôbbiekben már megállapítottuk, hogy a tájékoztatás nélkülözhetetlen eleme az állampolgári részvételnek. A nyilvánosságnak részletesen ismernie kell az adott kérdést. Itt rögtön kérdések és problémák merülhetnek fel: milyen információkat kell közreadni? Milyen információ az, ami bizalmas, és nem szolgáltatható ki? Ki köteles tájékoztatást adni és kinek? Milyen határidôket kell figyelembe venni? Milyen formában kell a tájékoztatást adni és milyen nyelven? Az olyan országokban, ahol az állampolgári részvételt a döntéshozatali folyamatok fontos elemének tartják, mindezt vagy külön környezetvédelmi törvényekben, vagy általánosabb törvényekben szabályozzák. Ilyenek például az információ szabadságáról szóló törvény (Freedom of Information Act), az általános környezetvédelmi törvény (General Environmental Act), vagy az államigazgatási eljárás általános jogszabályai (General Act on Administrative Law) (lásd a 10. példát). Az általánosabb jogszabályoknak az az elônye, hogy az egész jogrendszert érintik és nemcsak annak egy részét. Szemléletes példája ennek az Európai Unió tagországaiban életbe léptetett "szabad hozzájutás a környezetvédelmi információkhoz" (Freedom of Access to Information on Environment). Ez a törvény az Európai Unió mind a 12 tagállamában érvényes. A törvény 1. és 2. bekezdései a következôket tartalmazzák:

Ez a jogszabály azt is megállapítja, hogy az információt kívánságra hozzáférhetôvé kell tenni "... bármely természetes vagy jogi személy számára, anélkül, hogy érdekeltségét az adott ügyben bizonyítania kelljen. A titkos és/vagy bizalmas információk esetében való teendôket további jogszabályok határozzák meg."

E tekintetben megkülönböztethetünk aktív és passzív információs törvényeket. Passzívnak nevezzük az olyan információs törvényeket, amelynek érvényesítése során az állampolgárok kérésre juthatnak hozzá a kormányzat birtokában levô információkhoz (ezt biztosítja pl. az információhoz való hozzájutás szabadságáról szóló törvény). Aktívnak nevezzük az olyan információs jogszabályt, amikor a kormányzat vagy az ipar önmagától bocsátja az információt az állampolgárok részére (pl. éves jelentés a környezet állapotáról, vagy jegyzék a mérgezôanyagok kibocsátásáról). Aktív és passzív szabályozásra egyaránt szükség van ahhoz, hogy az állampolgárok megfelelô környezetvédelmi információhoz jussanak. (lásd a 11. példát)

11. példa: Az információval foglalkozó törvények
I. Passzív törvények
  1. Általános jog az információhoz
    • az ország alkotmánya, általános érvényû törvények, stb.
  2. Általános tájékoztatási kötelezettség
    • speciális információk
    • általános információk
  3. Ügyfélként való részvétel
    (és információszerzési jog)
    • államigazgatási eljárások során
    • polgári jogi eljárásokban
    • az ügyben érintett polgárként
    • állampolgári szervezet formájában
  4. A környezetvédelmi információkhoz jutás törvénye
  5. Az információhoz jutás törvénye
II. Aktív törvények
  1. Környezetvédelmi hatásvizsgálati törvény
  2. Jelentések balesetekrõl, egészséget fenyegetõ veszélyekrõl, stb.
  3. Javasolt döntések publikálása
    • területfelhasználás
    • szabályozás
  4. Éves összefoglaló jelentés kiadása
    • a környezet állapotáról
    • az összegyûjtött adatokról
    • az összegyûjtött információk elemzése
    • a kormány részérõl
    • az ipar oldaláról
  5. Ombudsman
  6. Környezetvédelmi tanács
  7. Termékek feliratozása
  8. Az ipar önellenôrzése
  9. Az iparban használt mérgezôanyagok jegyzéke
  10. Technikai segítségnyújtás
  11. Meghallgatás engédelyezési ügyekben
  12. Környezetvédelmi adattár

Részvétel

Az állampolgári részvétel többféle módon valósítható meg. A módszer lehet egyszerû levél, egy cikk megjelentetése az újságban, speciális gyûlések szervezése, kongresszusok szervezése vagy részletes ellen-elemzések készítése. Két tényezô alapvetôen fontos: a hol és mikor kérdése, tehát a megfelelô hatósághoz kell fordulni a megfelelô idôben. Ezen a területen is van néhány jogszabály, ami az állampolgári részvételt többé-kevésbé szabályozza. Számos országban ezeket a szabályokat az elôbbiekben már érintett általános törvények tartalmazzák (az információhoz jutás szabadságáról szóló törvény, az általános környezetvédelmi törvény vagy az államigazgatás általános jogszabályairól szóló törvény).

1) Az értesítés és a véleményezés formái

Az állampolgári részvétel bármely eszközének az állampolgárokat kielégítôen hatékony mûködése érdekében nagyon fontos a felkészülés szakasza. Ehhez például szükség van arra, hogy a kormányzat (vagy más hivatalos hatóságok) írásban vagy szóban biztosítsa a javasolt döntések széleskörû megismerését, és megfelelô idôt biztosítson az állampolgárok számára a kérdés tanulmányozására a viták megkezdése elôtt. Ezenkívül a kormányzatnak írásban kell megválaszolnia minden észrevételt, magyarázatot adva a végleges döntésre. Amenynyiben az állampolgárok által pl. a nyilvános meghallgatáson javasolt változtatásokat a végleges döntés nem tartalmazza, a válasznak erre is magyarázattal kell szolgálnia. Mint azt már az elôzôekben többször is jeleztük, ezek nagyon fontos és hatékony eljárások. Azt mutatják, hogy a kormányzat figyelembe vette a szóban vagy írásban kifejezett állampolgári véleményeket - mivel az emberek úgy érzik, hogy meghallgatták õket -, és ez segít a végleges döntés megértésében. (lásd a 12. példát)

12. példa: Értesítés és észrevételezés

Az Egyesült Államokban, mielôtt egy javasolt kormányzati szabályozást elfo-gadnak és véglegesítenek, közzé kell tenni egy hivatalos lapban, hogy az állampolgárok áttanulmányozhassák. A javaslat és a vonatkozó dokumentumok áttanulmányozására, valamint írásbeli észrevételek benyújtására meghatározott idô áll rendelkezésre. Esetenként nyilvános meghallgatást is szerveznek az adott javaslattal kapcsolatban. A jogszabályt kidolgozó kormányhivatal köteles az összes véleményt figyelembe venni. A jogszabály végsô formáját és az állampolgárok véleményét tartalmazó jegyzéket szintén közzé kell tenni a hivatalos lapban. Amennyiben a javasolt változásokat a szabályozás nem tartalmazza, meg kell magyarázni ennek okát is. A véleményezô folyamat megkönnyítésére és felgyorsítására a jogszabályt kidolgozó kormányhivatal egy véleménylistát készít az állampolgárok számára. Ez a lista tartalmazza az összes írásbeli véleményt és dokumentációt, amit a véleményezési idôszakban az állampolgárok benyújtottak, továbbá a javasolt jogszabálytervezetet, és az ügyben esetleg megtartott nyilvános meghallgatás jegyzôkönyvét. Az információk és vélemények egy helyen való összegyûjtése lehetôvé teszi, hogy az érdekelt felek válaszolni tudjanak a mások által benyújtott érvekre és adatokra, és ne vesztegessék az idôt a már megfogalmazott vélemények ismétlésével.

2) Nyilvános meghallgatás

Valamilyen intézkedésrôl szóló végsô döntés meghozatala elôtt nyilvános meghallgatást lehet tartani. A meghallgatás során annak kezdeményezôi (általában a kormányzat) tájékoztatják az állampolgárokat a tervekrôl, és ezután a meghallgatáson résztvevô állampolgárok kinyilváníthatják véleményüket az ügyrôl. A nyilvános meghallgatások lehetnek kizárólag tájékoztató jellegûek, ami azt jelenti, hogy ott az állampolgárok csak információkhoz jutnak. Szerveznek azonban olyan meghallgatásokat is, ahol a résztvevô állampolgárok kifejezhetik a véleményüket és panaszt is tehetnek. Azok a legsikeresebb nyilvános meghallgatások, ahol mindkét fél kifejtheti álláspontját, és párbeszéd alakul ki a kezdeményezô felek és a résztvevô állampolgárok között.

Ahogy már az elôzôekben utaltunk rá, a nyilvános meghallgatásokat általában az adott intézkedés bevezetését tervezô hatóság szervezi. Ez lehet az adott ország kormánya, de más regionális vagy helyi szintû hatóság is. Sok esetben a hatóságok jogilag kötelesek meghallgatást szervezni a végsô döntés meghozatala elôtt. A nyilvános meghallgatás jegyzôkönyve fontos okmány a döntéshozatali folyamatban.

3) Tanácsadó bizottságok

A tanácsadó bizottságok létrehozása egyre gyakrabban elôforduló jelenség. Ezek általában országos testületek, amelyek a kormányzatot látják el tanácsokkal környezetvédelmi kérdésekre, illetve jogszabályokra vonatkozóan. A végsô döntés elôtt a kormányzat köteles ezekkel a testületekkel konzultálni. Az ilyen tanácsadó szervezetekben mindenféle társadalmi szervezetnek helyet biztosítanak, így a környezetvédelmi mozgalom szervezeteinek is. Ezért a környezetvédelmi mozgalomnak jól szervezettnek kell lennie ahhoz, hogy megfelelô képviselôket tudjon küldeni ezekbe a tanácsadó testületekbe. Természetesen figyelembe kell vennünk, hogy a tanácsadó bizottságban vagy hasonló szervezetben felkínált hely elfogadásához két alapvetô feltételnek kell teljesülnie: 1) az üléseknek nyilvánosnak kell lennie, és 2) a kisebbségi véleményeket is kötelezôen jegyzôkönyvezni kell. Ezek a feltételek hivatottak azt megelôzni, hogy az ügyek zárt ajtók mögött kerüljenek elintézésre, és/vagy egy kisebbségben maradt csoport véleményét a többség elnyomja. Ennek éppen azért van nagy jelentôsége, hogy minden csoport láthassa vagy ellenôrizhesse az érdekében tett intézkedéseket, amikor az állampolgárok képviselôik útján részt vesznek a döntéshozatali folyamatban. (lásd a 13. példát)

13. példa: Petíció

"Az eljárás befejezésétôl számított egy éven belül bármely személynek joga van írásbeli petícióval fordulni az ombudsmanhoz, hogy kérje egy állam-igazgatási szerv eljárási módjának felülvizsgálatát egy természetes vagy jogi személy ellen. A petíció benyújtása elôtt az állampolgár köteles az érintett államigazgatási szervet vagy az állam-igazgatási alkalmazottat panaszáról tájékoztatni. Az államigazgatási szerv-nek vagy alkalmazottnak megvan a lehetôsége arra, hogy eljárását indo-kolja vagy helyesbítse."

Ombudsman törvény
Hollandia, 1981

4) Nemzetközi egyezmények

A nemzetközi egyezmény az állampolgári részvétel speciális formája. A nemzetközi egyezményt mindig két vagy több ország kormánya köti, tehát az kormányközi egyezmény. Az utóbbi húsz évben sok nemzetközi egyezményt kötöttek a természet- és környezetvédelem területén. Figyelembe véve, hogy a környezet szennyezése nem ismer határokat, sok környezetvédelmi problémát csak nemzetközi szinten lehet megoldani. Ez vonatkozik fôleg a víz- és levegõszennyezésre, radioaktív sugárzásra, a ritka állatfajok kereskedelmére és a nagy, határokon átnyúló természetvédelmi területek és azok élôvilágának védelmére.

Mivel az egyezményeket országok kormányai írják alá, az állampolgárok nem hivatkozhatnak rájuk közvetlenül. Néhány módon azonban feltétlenül fel lehet használni ôket. Egy nemzetközi egyezményt megkötése, és az érintett országok alárása után az aláíró országok parlamentjének is ratifikálnia kell. Az egyezmény csak ezután léphet életbe, és a kormányok csak ezután felelnek annak betartásáért. A nemzetközi egyezmény parlamenti vitája során fennáll az állampolgári részvétel lehetôsége.

Az egyezményt elôkészítô titkárságon keresztül az állampolgár közvetlenül is beleszólhat annak megkötésébe. Minden egyezménynek külön titkársága van, amely ellenôrzi az egyezmény szabályainak betartását, és megszervezi az aláíró országok rendszeres találkozóit. Ezeken a találkozókon mind az állampolgároknak, mind pedig azok szervezeteinek lehetôsége van a felszólalásra. Egyre több egyezmény teszi lehetôvé, hogy az állampolgári szervezetek megfigyelôként részt vegyenek ezeken a találkozókon. A szólás, levélírás és kérdezés szabadsága elvének alapján az állampolgárok kérdéseikkel és panaszaikkal közvetlenül is fordulhatnak ezekhez a titkárságokhoz és az idôszaki konferenciákhoz.

Az egyezmények, amelyek általában részletes informá-ciót tartalmaznak a titkárságokról és az aláírók rendszeres találkozóiról, szabadon hozzáférhetôek az állampolgárok számára, hasonlóan más törvényekhez és politikai kérdéseket tartalmazó dokumentumokhoz. Egyre gyakrabban fordul elô, hogy az országok kormányait az állampolgárok bevonására kötelezik a nemzetközi egyezmények megvalósításában. (lásd a 14. példát)

14. példa: A Ramsar Egyezmény és az állampolgári szervezetek

"A Ramsar Egyezmény alapján szerzôdô felek konferenciája:
tudatában annak, hogy az országokban a környezetvédelem területén mûködô állampolgári szervezetek befolyásos társadalmi mozgalmakat képviselhetnek, és - szakértelmüknél fogva - fontos szerepet játszhatnak a mocsaras területek körültekintô használatának, az azokkal való gazdálkodásnak és védelmének elôsegítésében;
megértve, hogy néhány országban a környezetvédelem területén mûködô állampolgári szervezetek további megerôsítést és fejlesztést igényelnek;
javasolja, hogy a Szerzôdô Felek jelentôs támogatást nyújtsanak és különleges figyelmet fordítsanak a mocsaras területek védelmével foglalkozó országos és nemzetközi állampolgári szervezetek fejlesztésére és mûködésére;
ösztönzi a Szerzôdô Feleket, hogy konzultáljanak az állampolgári szervezetekkel, lássák el ôket a megfelelô információkkal, és biztosítsák a lehetôséget arra, hogy részt vegyenek az országok kormányainak a mocsaras területekre vonatkozó politikájának kialakításában és megvalósításában."

A nemzetközi jelentôségû, mocsaras területekkel foglalkozó egyezmény szerzôdô feleinek 5. találkozója. 5.6 Ajánlás. (Ramsar Egyezmény)

Kushiro, Japán, 1993. június

5) Környezeti hatástanulmányok

Egyre több országban jogilag kötelezô az úgynevezett környezeti hatástanulmányok elkészítése (KHV). A KHV egy törvényben elôírt elemzés bizonyos tevékenységek környezeti hatásairól. Bármilyen végleges környezeti döntést csak az ebben foglalt tények gondos tanulmányozása után lehet meghozni. Ez a tanulmány azonban nem mindig szükséges. A KHV-ra vonatkozó jogszabály pontosan megnevezi azokat a tevékenységeket, amelyekhez környezeti hatástanulmányt kell készíteni. Meghatározza a tanulmány készítôjének személyét, határidejét és a tanulmány elkészítéséhez rendelkezésre álló idôt, valamint azt, hogy milyen szempontokat kell különösképpen figyelembe venni. A hatástanulmány vázlata, tervezett, majd végleges szövege ezután nyilvános vitára bocsátható.

6) Az ombudsman intézménye

Néhány országban létezik egy kormánytól független panaszfórum; ez az ombudsman intézménye. Az állampolgárok itt panaszt emelhetnek valahányszor nem értenek egyet a kormányzat intézkedéseivel. Az ombudsman a kormánytól függetlenül mûködik, és arra jogosult, hogy a panaszokkal törvényességi szempontokból foglalkozzék. Az ombudsman intézményére vonatkozó törvény azt is meghatározza, hogy milyen típusú panaszokkal foglalkozhat. Általában olyan kérdésekrôl van szó, amelyek nem vihetôk bíróság elé. Ha valaki mégis úgy dönt, hogy panaszával az ombudsmanhoz fordul, az ombudsman munkájához tartozik, hogy elmagyarázza a jogi lehetôségeket. Ebbôl a szempontból az ombudsman tájékoztatási szerepe rendkívül jelentôs. A jognak bizonyos területeit érintô panaszokkal speciális ombudsmanok foglalkozhatnak, így külön ombudsmant nevezhetnek ki szociális ügyekre, fogyasztóvédelmi ügyekre vagy környezetvédelmi ügyekre. (lásd 15. példát)

15. példa: Az ombudsman intézménye

Az elmúlt húsz év folyamán az ombudsman intézménye, amely a skandináv országokból származik, a világ közel 50 országában honosodott meg. A skandináv országokon kívül (Svédország, Finnország, Dánia, Norvégia és Izland) a következô európai országok rendelkeznek az ombudsman intézményével, bár néha más elnevezéssel: Egyesült Királyság (Parliamentary Commissioner for Administration - csak a parlament tagjain keresztül elérhetô), Írország, Franciaország (Médiateur de la République), Hollandia, Spanyolország (Defensor del Pueblo), Portugália (Provedor de Justicia), Ausztria (Volksanwalt-schaft) és Lengyelország. Néhány esetben a pozíciót több személy is betöltheti. Néhány országban az ombudsman jogosultságai közé tartozik az is, hogy regionális és helyi szintû hatóságok elleni panaszokkal is foglalkozzon. Az ombudsman intézménye több Európán kívüli országban is elterjedt, így a Brit Nemzetközösség államaiban (Ausztrália, Kanada és Új-Zéland), Izraelben, a karib-tengeri országokban, Afrikában és Ázsiában.

7) Egyéb eszközök

Sokszor nem könnyû jól megalapozott véleményt adni, különösen a környezetre vonatkozó ügyekben, mivel itt gyakran sok összetett technikai és kémiai folyamatot kell vizsgálni. Ezen túlmenôen a kormányzati szervezetek minden szinten önmaguk is valóságos útvesztôi a jogi és egyéb szabályoknak. Sokszor ezekben a jogi útvesztôkben nem könnyû megtalálni a helyes utat. Az átlagpolgár általában nem szakértôje minden területnek. Az állampolgárok által nyújtott fontos tanácsok legtöbbször nem is igényelnek speciális szakértelmet: személyes ismereteik a helyi viszonyokról nagyon hasznos lehet.

A szakmai ismereteket és tapasztalatokat az egyetemeken és a tudományos intézetekben találhatjuk meg. Néhány országban az aktív információnyújtás kezdeményezése az oktatás messzemenô demok-ratizálódásához vezetett. Hollandiában például bizonyos tudomány-egyetemek felsôbbéves diákjai megosztják tudásukat a társadalommal oly módon, hogy közvetlenül tanácsokat adnak azoknak az állam-polgároknak, akik ennek szükségét látják. Így tudásukat már tanulmányaik során gyakorlatban érvényesíthetik, és fordítva: olyan tapasztalatokat szerezhetnek, amelyek nagyon fontosak lehetnek tanulmányaik során. E kezdeményezések nyomán jogi, kémiai és környezetvédelmi tanácsadó központok alakultak ki. Ezekben a központokban - amelyek mindenki számára elérhetôk - az állampolgárok vagy csoportok a legkülönfélébb kérdésekben kérhetnek tanácsokat nagyon alacsony tanácsadási díj ellenében. Ez a folyamat hatékony eredményekhez vezethet az állampolgári részvétel területén.

Ellenôrzés

Az állampolgári részvétel hatását a végsô döntéshozatali folyamatokra nem könnyû felmérni. Nem mindig egyértelmû, hogy egy döntést ténylegesen az állampolgári részvétel hatására változtattak meg. Ezt azonban ellenôrizni lehet az alábbi kérdések alkalmazásával: igaza volt-e a döntéshozó testületnek abban, hogy az állampolgári részvétel eredményeit figyelmen kívül hagyta? Ha igen, milyen érvek és indokok magyarázzák ezt? A választ a tiltakozáshoz és a fellebbezéshez való jog érvényesítése útján kaphatjuk meg. Ezen jogok érvényesítése egy kritikus pont, hiszen ez feljogosítja az állampolgárokat arra, hogy ellenôrizzék, vajon a politikusok tényleg komolyan vették-e az állampolgári részvételt, vagy csak afféle demokratikus trükknek tekintették, amely az állampolgárokat boldoggá teszi. Az ellenôrzés joga nélkül az állampolgári részvételnek annyi haszna van, mint egy hûtôgépnek az Északi-sarkon. Azokban az országokban, ahol többé-kevésbé kiterjedt állampolgári részvételi rendszer mûködik, törvényben szabályozták ezt a jogot. Általánosságban szólva ez annyit tesz, hogy a döntéshozó testületnél panaszt lehet emelni az adott döntés ellen. Amennyiben az adott hatóság nem megfelelôen kezeli a panaszt, az állampolgárnak joga van a következô szinten elhelyezkedô hatósághoz fellebbezni. Nemritkán független bírósági testülethez is fordulnak a felek. Az eljárások menete országonként más és más.

Többféle válasz van arra a kérdésre is, hogy ki gyakorolhatja ezeket a jogokat. Nagyon sok esetben csak azok az állampolgárok, akiknek az érdekeit közvetlenül sértik vagy esetleg károsítják az adott döntés következményei. Ilyen példa lehet, ha egy autópálya egy lakóház mellett épül vagy egy ipartelepet lakott terület mellett létesítenek. Az állampolgároknak sok esetben kötelezô bizonyítaniuk, hogy a döntés káros következménnyel járt számukra.

Némely esetben különbséget kell tenni természetes személyek (egyé-nek) és jogi személyek között (nyomásgyakorló csoportok, egyesületek, alapítványok, stb.). A jogi személyekre egyáltalán nem vagy csak korlátozott mértékben vonatkoznak a fent nevezett jogok. Erôsödik azonban az a tendencia, hogy az állampolgári szervezeteknek adják meg mind a tiltakozáshoz, mind pedig a fellebbezéshez való jogot, különösen a környezetvédelmet érintô kérdésekben. Ez érthetô is lenne, hiszen tényleges részvételre gyakran csak szervezeteken, mégpedig állampolgári szervezeteken keresztül van mód . Emellett a "csak az ügyben közvetlenül érdekelt természetes személynek lehet joga a tiltakozásra és fellebbezésre" szigorú szabálya könnyen elmosható. Végülis egy állampolgári szervezet az állampolgárok nevében lép fel.

A tiltakozás és a fellebbezés általános joga, amely "bárki" számára érvényesíthetô, ennek folytán az ellenôrzés egyik eszköze. Sôt mi több, nagy hatással van a szabályok összehangolására és azok betartására is. A tiltakozás és fellebbezés joga alapján ellenôrizhetô, hogy a hasonló ügyeket mindenhol hasonló módon kezelik-e, így a jogegyenlôség jobban érvényesülhet. Általában ezt fejezi ki a joggyakorlat és az új, javított jogszabályok elfogadása is.

A tiltakozás, fellebbezés és panasz emelésének joga a hatóságokkal szemben ennek folytán nem csupán szükséges kiegészítôje az állampolgári részvétel rendszerének, hanem a döntéshozatali folyamat minôségét is javítja. Sok országban a tiltakozáshoz és fellebbezéshez való jog arra kényszerítette a hatóságokat, hogy megfelelô jogszabályokat léptessenek életbe a környezet védelmében.

Konfliktuskezelés

Demokratikus társadalmakban a nyitottság és így az állampolgári részvétel rendkívül fontos. Ez biztosítja, hogy a kormányzati döntéshozatali eljárásokat ellenôrizzék, és ezáltal megakadályozzák a kormányzat részérôl történô önkényes irányítást. Másfelôl, a demokrácia ezen két alapvetô elve lehetôséget nyújt a konfliktuskezelésre is. Minden olyan kormányzati döntés, amelyben valamilyen módon az állampolgárok nagy csoportja érdekelt, társadalmi feszültséghez vezet. A következô kérdések merülnek fel: mit jelent az adott döntés az állampolgár, vagy egy szakma számára? Milyen következményekkel jár? Milyen pénzügyi következményekkel kell számolni? stb. Ellentétes érdekek is felmerülhetnek, ami a környezeti kérdéseket érintô döntésekben biztosra vehetô.

A mûtrágyák használatának csökkentését elôíró jogszabály befolyásolja ugyan a mezôgazdasági termelôk jövedelmét, viszont hasznos a környezet számára és biztosítja az ivóvíz tisztaságát. Egy út építése jövedelmezô lehet egy bizonyos körzet ipara, közlekedése és gazdasági fejlôdése szempontjából, de hátrányosan befolyásolhatja a lakott terület zajszintjét, biztonságát és tiszta levegôjét. Minden igazgatási szinten (országos, regionális vagy helyi) hasonló szembenálló érdekekkel számolhatunk.

Ilyen érdekösszeütközések esetén az állampolgári részvétel megfelelô formája felgyorsítja a folyamatot, és olyan döntéshez vezethet, amely többé-kevésbé minden érintett fél számára megfelelô. Egy nyilvános vita, amelyben minden érintett fél felszólalhat, észrevételeket tehet, érveket és ellenérveket hozhat fel, és ahol biztos, hogy ezeket az érveket figyelembe is veszik, bizonyos mértékig enyhíti a társadalmi feszültséget, sôt akár meg is elõzheti annak kialakulását. A kormányzat számára az is elônyös, ha tudja, hogy a határozat végrehajtását bizonyos mértékû egyetértés fogja kísérni.

Néhány országban (pl. az Egyesült Államokban) az ilyenfajta konfliktuskezelésre speciális módszerek alakultak ki. Már a tervezés kezdeti szakaszában összehívják az összes érdekelt csoportot az adott projekt részletes megvitatására. A megbeszélés addig tart, amíg a fôbb kérdésekben minden fél meg nem egyezik. Más országokban a nyilvános vitát többé-kevésbé hagyják a saját medrében folyni. Minden érdekelt csoport jó elôre megkapja az adott projekt terveit, megismeri a lehetséges döntéseket, és így biztosítják a véleménnyilvánítás lehetôségét, valamint azt, hogy a véleményeket komolyan is fogják venni. (lásd 16. példát)

16. példa: A természet, mezôgazdasági termelôk és az ipar

A 80-as évek kezdetén a németországi Emden városban (Alsó-Szászország) egy új kikötô és az ehhez kapcsolódó ipari terület létesítésérôl döntöttek (Dollart kikötô az Északi tengeren). A beruházás költségeit 1,7 milliárd német márkára becsülték. A kikötô építése azt is jelentette, hogy 600 hektár nagyon értékes mocsaras területet fel kell áldozni a beruházás érdekében. A projekt megvalósítása esetén a területen dolgozó számos halász elvesztette volna a munkáját.

A halászok és a környezetvédôk ellenezték a tervet. Az ipar, valamint a helyi és a környéken élô lakosság nagy része azonban támogatta munkahely-teremtô hatása miatt. A német szövetségi kormány úgy döntött, hogy a természetvédelmi terület elvesztését 2000 hektár mezôgazdasági termôterület elmocsarasításával kompenzálja. Ekkor természetesen a mezôgazdasági termelôk lázadtak fel a terv ellen.

Az egész terv ellentétes érdekek szövevényét érintette. Ez élénk és gyakran szenvedélyes vitákhoz vezetett, amelyben a helyi, a regionális és az országos politikai élet képviselôi vettek részt. A viták eredményeképpen sok fontos információ került felszínre az adott projekt környezetre, a munkale-hetôségekre, valamint a helyi és regionális gazdasági fejlôdésre gyakorolt hatásairól. Minden érdekelt fél hozzájárult valamivel a megoldáshoz: a hatóságok, a politikusok, az állampolgárok, a tudományos intézetek, a média, a mezôgazdasági termelôk, a halászok és a környezetvédelmi szervezetek. A vita csaknem 10 évig folyt. A 90-es évek elején az érdekelt felek végül megállapodtak a kikötô tervének egy olyan alternatívája mellett, amely nem károsítja a környezetet, nem veszi el a földet a termelôktôl, nem fosztja meg a halászokat megélhetési forrásaiktól, viszont új munkahelyeket teremt.

REC * PUBLIKÁCIÓK * ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL A KÖRNYEZETVÉDELMI DÖNTÉSHOZATALBAN *
AZ ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL ESZKÖZÉNEK ALKALMAZÁSA *
AZ ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL, MINT A KÖRNYEZETVÉDELEM EGYIK ESZKÖZE

PREVIOUS NEXT COVER PAGE HOME PAGE