AZ ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL ESZKÖZÉNEK ALKALMAZÁSA *
AZ ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL, MINT A KÖRNYEZETVÉDELEM EGYIK ESZKÖZE
Tehát egy hatékony környezetvédelmi politika megvalósítása során a politikusnak elôször mindig számba kell vennie a problémákat, majd erre alapozva kell körvonalaznia a stratégiáját, meghatározva, hogy egy adott területen, és adott idôn belül (pl. egy generáció alatt) hogyan fogják kézben tartani ezeket a környezetvédelmi problémákat. A politikus itt rámutathat az elsôbbséget élvezô és a szûk keresztmetszeteket jelentõ témakörökre is. Az ilyen terveket nyilvános vitára kell bocsátani. Az így kialakított politika mindenkit érint: a politikusokat, az államigazgatási dolgozókat, a vállalatvezetôket és az állampolgárokat is. Az állampolgári részvétel nemcsak a lehetô legszélesebb körû társadalmi bázist biztosítja a terv számára. Az állampolgári részvétel során az állampolgárok ismereteiket és tapasztalataikat megoszthatják a terv készítôivel annak érdekében, hogy a lehetô legjobb megoldás szülessen. (lásd a 6. példát)
| 6. példa: "Nyitott fülek" "Bármely politika csak más hatóságok, az állampolgárok és társadalmi szervezetek támogatásával érvényesíthetô. Kifejezetten szükséges a kapcsolattartás a különféle ügyosztályokkal, vakációzókkal, mezôgazdasági termelôkkel, az iparral, a vízügyi hatóságokkal és környezetvédelmi csoportokkal ahhoz, hogy fel tudják mérni, hogy egy adott terv vagy elképzelés milyen támogatásra számíthat. A kormányzatnál "nyitott fülekre" talál minden ilyen információ." A holland kormány nemzeti |
A jogalkotás természetesen tág fogalom, különösen, amikor környezetvédelmi jogszabályokról van szó. Az évek folyamán nagyon sokféle és -fajta környezetvédelmi jogszabály lépett életbe számos országban. Ezek a jogszabályok általában egy bizonyos környezeti problémára koncentráltak: vízszennyezés, levegôszennyezés, talajszennyezés, hulladékanyag kibocsátás, zajszennyezés, stb. A környezetvédelmi problémák azonban kiterjednek a társadalom teljes gazdasági és szociális rendjére. Éppen ezért néhány országban a környezetvédelmi jogszabályok már általánosabbak, és több területet ölelnek fel. Az ilyen szabályozás magába foglalja az egy, adott területre vonatkozó általános szabályokat, az engedélyek kiadását és koordinálását, a nyilvános és titkos adatok szabályozását, a betartandó határidôket, stb. Gyakran az állampolgári részvétel jogi kereteit is az általános jogszabályokon belül határozzák meg, beleértve az információhoz, a véleményezéshez és a fellebbezéshez való jogot is.
Jól ismert tény, hogy a természet rendkívül nagy öntisztító képességgel rendelkezik, ahhoz azonban ez nem elegendô, hogy az összes kibocsátott hulladékanyagot feldolgozza. A természet öntisztító képességének határát már elértük. Maga a természet is áldozata az autópályák, ipari telephelyek, repülôterek, kikötôk építésének, a városok terjeszkedésének, a természeti forrásokkal való rabló-gazdálkodásnak, az erdôk pusztításának, stb. A természetet pusztító folyamatok látható eredménye: élettelen erdôk, folyók és tavak, kihalóban levô növény- és állatfajták. A környezetszennyezés közvetlenül is veszélyezteti az emberek életfeltételeit.
A szennyezés mértéke sok esetben mérhetô. Pontosan megállapítható, hogy milyen anyagok, milyen mennyiségben, hol és milyen módon kerültek a környezetbe. Ezeknek az anyagoknak a környezetbe kerülését elviekben meg lehetne akadályozni. Ez fôleg technikai kérdés. Bár a környezetvédelmi technikák gyors ütemben fejlôdnek, a technikai találékonyságnak is vannak határai. A környezet-szennyezésnek egy bizonyos mértéke mindig elkerülhetetlen lesz, ami azt jelenti, hogy mindig meg is fog maradni. A környezetvédelmi problémákat kezelni igyekvô politikusoknak meg kell határozniuk, hol vannak a határok, és a szennyezés milyen mértékig elfogadható. Másszóval, a környezetvédelmi politika meghatározójának kell kialakítania a határértékeket.
Az évek folyamán nemzetközileg használt határértékek sokféle típusát dolgozták ki, mint például a számszerinti határértékeket, a nem- számszerinti határértékeket, az egészségügyi határértékeket, a dózis-küszöbértékeket, a minôségi határértékeket, kibocsátási és környezeti terhelési határértékeket. A határértékek segítik a szennyezés csökkentését és ellenôrzését. Mindig az adott helyzettôl függ, hogy melyik határértéket kell alkalmazni. A választás mindig politikai jellegû is, hiszen egyértelmûen el kell dönteni, hogy az igen veszélyes anyagokat (radioaktív és/vagy rákkeltô anyagok) teljes mértékben betiltják-e vagy egy bizonyos szinten engedélyezik-e létüket. De melyik szint elfogadható?
A különbözô határértékek és szintek meghatározásakor mindig különbözô érdekek merülnek fel. Az embereknek az egészséges környezet és a jó életkörülmények iránti igénye nem mindig esik egybe az egész társadalom gazdasági és szociális fejlôdésének érdekeivel. A határértékek megállapítása tehát olyan témakör, amely az egész társadalmat minden területén érinti, éppen ezért nyilvános vitára kell bocsátani.
| 7. példa: Részvétel az engedélyezési eljárásban Az Egyesült Államok északkeleti részén elterülô államban, Vermontban, min-den egyes fejlesztési tevékenységet (pl. mezôgazdasági terület építési területté változtatása vagy szálloda építése egy korábban érintetlen tó mellett) engedélyeztetni kell a helyi környezetvédelmi bizottságnál. Az állampolgárok és állampolgári csoportok a legkülönbözôb módon vehetnek részt ezekben az eljárásokban. Felszólalhatnak a javasolt engedéllyel foglalkozó nyilvános meghallgatásokon, és véleményüket írásban is benyújthatják. Amennyiben egy adott állampolgár bizonyítja, hogy a tervezett fejlesztés közvetlen hatással lesz az életkörülményeire, kérelmezheti az ügyféli jogállást az eljárás során. Így, mint ügyfél, közvetlen beleszólásra jogosult az engedélyezési eljárás során, ideértve a felszólalást a tárgyalás bármelyik részében. |
Nyilvánvaló, hogy az ilyen tervek az állampolgárok számára nagyon drasztikusak lehetnek, hiszen meghatározzák életmódjukat, fejlôdésük kilátásait, és kikapcsolódásuk lehetôségeit egyaránt. Ezért teljesen érthetô, hogy részt kívánnak venni - és részt is kell venniük - a tervezési folyamatban. Számos országban az állampolgári részvétel a környezetvédelmi folyamatokban éppen a területrendezés folyamatában való részvétel nyomán bontakozott ki.
| 8. példa: Önkéntesek az ellenôrzésben Az Egyesült Államokban a civil szervezetek és az állampolgárok nagymértékben részt vesznek a patakokba és folyókba történô szennyvízkibocsátás ellenôrzésében. Sok csoport kenukkal rendszeresen járja a vidék folyóit, hogy észrevegyék, ha valahol szennyvizet bocsátottak ki. Feljegyzéseket készítenek az eset pontos helyérôl, a szennyezôanyag szagáról és színérôl, a környezô vegetáció egészségének állapotáról, stb. Néhány esetben fényképfelvételeket is készítenek, sôt vízmintát is vesznek a kibocsátás helyén. Ezek az információk ezután a jogszabályok végrehajtását ellenôrzô hivatalhoz kerülnek. Az adatokkal a birtokában a hivatal gyakran azonosítani tudja az engedély nélkül történt szennyvízkibocsátást, illetve a megengedett határértékek túllépését. |
| 9. példa: Az állampolgári szervezetek ellenôrzô tevékenysége Argentínában az állampolgári szervezetek nemcsak az ipari környezetvédelmi jogszabályok betartásának gyártelepeken kívüli ellenôrzésében vesznek részt, hanem a telephelyeken belülin is. Az állami ellenôrzô hivatalok és a szabályozott iparágak közötti esetleges korrupció elkerülése érdekében a hivatal meghívja az állampolgári szervezetek képviselôit, hogy megfigyelôként vegyenek részt az ellenôrzési folyamatban. Az adott ügyben érdekelt állampolgári szervezetek közül a hivatal értesít egyet legalább egy nappal a tervezett ellenôrzési akció kezdete elôtt. A szervezetet csak az ellenôrzés tényérôl tájékoztatják, hogy elkerüljék az érintett vállalat elôzetes értesítését. Az állampolgári szervezet elôtt az ellenôrizendô vállalat neve és címe mindaddig rejtve marad, amíg az ellenôrzô bizottság el nem indul az adott vállalathoz. Az ellenôrzô folyamat alatt az állampolgári szervezet megfigyelôként vesz részt, közvetlenül nem vehet részt a mintavételben vagy a kérdezésben. |
Amikor egy vevô és egy eladó megköt egy szerzôdést, a harmadik személyek mindig kívülállóak. A legtöbb országban elvileg és jogilag általában ez a helyzet, de ez nem állandóan érvényes. Különösen akkor nem, ha a kormány az eladó, és olyan nagyméretû ipari vertikumokat bocsát áruba, amelyek szennyezhetik a környezetet. Ekkor jelennek meg a harmadik személyek: az állampolgárok. Ôk is érdekeltek abban, hogy a szóbanforgó tevékenység milyen módon és milyen feltételek mellett történik, és pontosan tudni szeretnék, hogy kit terhel felelôsség a múltban felmerült környezeti károkért.
Számos jogrendszer lehetôvé teszi harmadik személyek beavatkozását. Különösen akkor, ha az esetleges kár valakit közvetlenül és személyesen érint és ezt igazolni is tudja. Gyakran komoly érdekek forognak kockán egy közszolgálati terület privatizálásakor. Ezek az érdekek általában messzemenô következményekkel járnak mind a környezetre, mind pedig az állampolgárokra nézve. Sôt, ilyenkor általában olyan közösségi tulajdont adnak el, ami mindenkié. Éppen ezért az állampolgároknak lehetôséget kell adni, hogy részt vegyenek a privatizációs folyamatban annak ellenére, hogy ôk maguk nem lehetnek az egyik szerzôdô fél. Azonban az állampolgári részvétel tárgya lehet egy vállalat vagy egy egész iparág privatizációjának szándéka, terve és a privatizációs döntések.
Itt felvetôdhet az az érv, hogy a privatizáció különleges eseteiben az állampolgárok szerepe valamennyire megegyezik az eladóéval, hiszen az állam által eladásra kínált tulajdon gyakorlatilag a polgárok birtokában van. Így a közvéleménynek joga van arra, hogy némi szerepe és beleszólása legyen a privatizációs tranzakcióba.
Általánosan elfogadott és nemzetközileg elismert elv az, hogy egy ország nem károsíthatja egy másik ország környezetét. Amennyiben ez mégis megtörténik, a károsított ország felelôsségre vonhatja szomszédját, és az ügyet szükség esetén bíróság elé - akár a Nemzetközi Bíróság elé - is terjesztheti. Ezt az eljárást az országok kormányai kezdeményezhetik, ezen a területen az állampolgároknak nincs beleszólási joguk.
Mivel a környezetvédelmi problémák nem állnak meg egy ország határánál, az állampolgárokat egyre inkább érintik az országhatár mindkét oldalán. Ezekben az esetekben a fô probléma abból adódik, hogy egy ország törvényei csak az adott ország állampolgáraira nézve kötelezôek, az adott ország területén belül. Ilyenkor nehéz eldönteni, hogy a szomszédos ország polgárainak is megadják ugyanazokat a jogokat vagy sem. Másszóval, ha egy országban az állampolgároknak joguk van az információszerzésre, tiltakozásra, vagy jogi eljárások kezdeményezésére, meg kell-e adni ugyanezeket a jogokat a szomszédos ország állampolgárainak is? Egyre több ország ismeri el azt az elvet, hogy ilyen esetekben az állampolgári részvételnek is át kell nyúlnia a határokon, ami annyit jelent, hogy a szomszédos ország állampolgárainak ugyanazokat a jogokat kell biztosítani, mint saját állampolgárainak.