Az állampolgári (civil) szervezetek szerepe

Nem egységesek

A "köz" ­ az állampolgárok vagy szervezetek, akik vagy amelyek nem a kormányt képviselik ­ testesítik meg egy ország környezetvédelmi törvényei és politikája kialakításának legbôségesebb forrását. Az állampolgárok, az állampolgári szervezetek és az ipar mind része a "köz"-nek. Egyénileg a "köz" minden tagja másképpen vélekedik egy adott környezetvédelmi kérdésrôl. A közösség tagjai együttesen pedig sokkal több ismerettel rendelkeznek országuk természeti erôforrásairól és környezeti problémáiról, mint amivel a kormány valaha is rendelkezni fog. Csupán nagy számuknál fogva, önmagukban is jóval nagyobb hatóerôt képviselnek, mint a legnagyobb kormányhivatal. Annak érdekében, hogy megfelelô környezetvédelmi döntések és törvények szülessenek, a közösség valamennyi tagjának lehetôséget kell adni arra, hogy kifejtse véleményét, valamint megkérdôjelezze azokat a döntéseket, törvényeket vagy politikákat, amelyek nem képviselik az adott állampolgár nézeteit.

Ennek alapján az állampolgári (civil) szervezetek fajtáit a következôképpen határozhatjuk meg:

  1. állampolgárok olyan csoportja, amely helyi kezdeményezéseket szervez egy-egy tervezett kormányprojekt ellen;
  2. tudományos szakértôk szövetsége, amely egy adott kérdésben semleges, párton kívüli tanácsokat ad a kormányzatnak;
  3. az ipar képviselôinek koalíciója, amely a saját vállalatuk nézôpontját közvetíti a kormányzatnak.

A természet- és környezetvédelemmel foglalkozó állampolgári szervezetek formája a laza szerkezetû csoporttól az ultramodern, országos és nemzetközi hálózattal rendelkezô, tökéletesen szervezett intézetekig terjed.

Társadalmi mozgalom

A nyugat-európai országok többségében az állampolgári szervezetek a 70-es évek elsô felében alakultak. Ekkor kerültek felszínre a II. világháború után megindult, korlátlannak tûnô gazdasági fejlôdés hátrányos hatásai: a szennyezett vizek, a savas esô, a kihaló erdôk és a szennyezett levegô. Az ijesztô jelenségek által okozott aggodalom életre hívott egy új társadami mozgalmat: megszülettek a környezetvédelmi mozgalmak, amelyek számos állampolgári kezdeményezést eredményeztek. A helyi lakosok szervezkedni kezdtek bizonyos tevékenységek elleni fellépésre: pl. autópályaépítés, ipartelepítés, repülôtéri kifutópálya építése, egy-egy folyó szennyezése, vagy természetvédelmi területek tönkretétele ellen. Mivel a kezdeményezések címzettje minden esetben a kormány volt, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a jól megszervezett és összehangolt akciók sikeresebbek lesznek, mint az egyéniek. Egy csoport mindig többet tud elérni, több adatot tud összegyûjteni, és így jobban fel tud készülni az ellenzékkel való szembenállásra. Ezért számos olyan új szervezetet alapítottak, amelyek állampolgári (civil) szervezeteknek minôsülnek. Az állampolgári kezdeményezések hatására a környezetvédelmi problémák politikai problémákká is váltak. A környezetvédelmi kérdések megjelentek a politikai élet napirendjén. Ettôl a pillanattól kezdve az állampolgári szervezetek folyamatosan erôsödtek, egyre hatékonyabbak lettek és jelentôs politikai tényezôvé váltak. (lásd a 4. példát)

4. példa: Vita az atomenergiáról

A legtöbb nyugat-európai országban az atomenergia elleni vita a 70-es évek egyik legtöbbet tárgyalt kérdése volt. A téma heves nyilvános vitákat és tüntetéseket eredményezett, ami az energia kérdésére szakosodott helyi és regionális civil szervezetek számának gyors növekedéséhez vezetett. Ezek a szervezetek szorosan együttmûködtek több más kérdéssel foglalkozó társadalmi mozgalommal, szakszervezettel, fogyasztói szervezetekkel, nôi egyenjogúsági ligákkal, egyházakkal, baloldali politikai pártokkal, stb. Az atomenergia kérdése a környezetvédelmi mozgalomban politikai áttöréshez vezetett. Az országok kormányainak politikai napirendjén a környezeti kérdések elsôdlegessé váltak. Ennek eredményeképpen számos nyugat-európai országban beszüntették az atomerômûvek építésére vonatkozó terveket (pl. Ausztriában, Hollandiában, Németországban, Dániában és Svédországban).

Különbségek

Az állampolgári szervezetek gyors fejlôdése nagy különbségeket is a felszínre hozott. Jóllehet a közös kiindulópont ­ az állampolgárok aggodalma az egészséges környezetért ­ nem változott, a cél elérésének a módja viszont különbözik. Többféle lehetséges stratégia is alkalmazható az adott cél eléréséhez. Az alkalmazott stratégiák alapján az állampolgári szervezeteket három csoportba sorolhatjuk:
  1. Csoportok és szervezetek, amelyek fôként a kormányzat által folytatott természet- és környezetvédelmi politika kérdéseivel foglalkoznak. A hivatalos politika befolyásolására ­ és, ha szükséges, megváltoztatására ­ törekszenek. Ezek a csoportok az állampolgári részvétel közvetlen formáját képviselik.
  2. Csoportok és szervezetek, amelyek fôként tájékoztató és nevelô munkával foglalkoznak. Céljuk a természet- és környezetvédelmi problémák legszélesebb körû tudatosítása, és a természet- és környezetvédelemmel kapcsolatos szemlélet megváltoztatása. Ezek a csoportok a politikai döntéshozatali folyamatot és a hivatalos politikát közvetlen módon befolyásolják.
  3. Csoportok és szervezetek, amelyek maguk is alkalmazzák a környezettudatos és az ökológiai feltételeknek megfelelô életformát. Példamutatással próbálnak másokat is meggyôzni életformájuk helyességérôl, és ezáltal igyekeznek a közösségek mentalitását megváltoztatni.

A civil szervezetek rivalizálása

Az állampolgári szervezetek sokszínûsége nagy elônnyel járhat. Az elôbbiekben felsorolt típusok mindegyikének mûködése szükséges és fontos szerepet tölt be. Az állampolgári szervezetek hatékonyabban tudnak mûködni, ha egy bizonyos problémára koncentrálnak. Egyik típus sem "jobb" a másiknál. (lásd az 5. példát)

5. példa: Az állampolgári szervezetek gyors fejlôdése Hollandiában

Az 1990-es évekre a környezetvédelmi mozgalom vált Hollandia messze legnagyobb társadalmi mozgalmává, amely napjainkban kétmillió tagot számlál. Ez az egyik magyarázata annak, hogy az ország politikai életének napirendjén a természetvédelem és a természeti állapot megôrzése, mint az egyik legfontosabb kérdés szerepel. A 70-es években 6-700 környezetvédelmi akciócsoport alakult az országban. A legtöbbjük helyi problémákra összpontosított, pl. autópályaépítés, repülôgépek által okozott zajártalom, vagy más ipari károk ellen lépett fel. A 80-as évek elején Hollandiában 54 országos, 65 megyei és 593 helyi szintû szervezet mûködött.

Tény azonban, hogy a szervezetek típusai közötti különbségek gyakran rivalizáláshoz vezetnek a szervezetek között. Ez gyakran konfliktusokat és diszharmóniát gerjeszt a környezetvédelmi mozgalom egészében. Az ilyen jellegû viták sok esetben politikai pártok kialakulásához vezettek. Azokban az országokban azonban, ahol a helyzet ilyen vagy hasonló, a zöld pártok sehol nem gyakorolnak erôteljes befolyást a természet- és környezetvédelmi politikára. A zöld pártok ­ akármilyen területen is legyenek aktívak ­ mindig az állampolgári szervezetekre támaszkodnak. Az együttmûködésre kell koncentrálni, nem pedig a széthúzásra: ez a legjobb stratégia. A környezetvédelmi problémák sokkal széleskörûbbek annál, semhogy megoldásuk minden egyes érdekcsoportnak megfeleljen.

Önszervezôdés

Az állampolgári szervezetek számának növekedése és fejlôdésük arra utal, hogy az állampolgárok felelôsnek érzik magukat a környezetük iránt. E felelôsségérzet struktúrába öntésével és csoportba szervezõdésével ­ ahogy ez sok országban történt ­ az országok kormányai kénytelenek ezt a folyamatot valamilyen módon figyelembe venni. Itt nem az állampolgári szervezetek által követett stratégia a lényeges, hanem a cél, ami azonos: az egészséges környezet. A kölcsönös rivalizálás és a megosztottság csak gyengíti az erôfeszítések hatását és kényelmetlen helyzetbe hozza a kormányt, amely kész az állampolgárokat bevonni politikájának megvalósításába. A kormányzat ugyanis ilyenkor arra kényszerül, hogy válasszon "A" vagy "B" csoport között, és sokszor ebben az esetben egyszerûen nem tesz semmit. A különbözô állampolgári szervezetek között fennálló konfliktusok olykor jó kifogást jelenthetnek a kormányzatnak arra, hogy az állampolgári részvétel minden formáját elutasítsa.

Az állampolgári kezdeményezések bármilyen formája akkor lehet a leghatékonyabb, ha a különbözô kezdeményezések valamilyen módon kombinálódnak. Ez ugyan nem elôfeltétele az állampolgári részvételnek, de leegyszerûsíti az állampolgárok és a kormányzat közötti párbeszédet. Ha az állampolgári szervezetek együttmûködnek, nemcsak erejüket, energiáikat, és ismereteiket, de pénzügyi forrásaikat és lehetôségeiket is egyesíthetik. Ha ez az ideális helyzet megvalósulna, a kormányzat nem lenne többé képes az állampolgári szervezeteket, valamint azok társadalmi és politikai befolyását figyelmen kívül hagyni.

REC * PUBLIKÁCIÓK * ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL A KÖRNYEZETVÉDELMI DÖNTÉSHOZATALBAN *
AZ ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL ESZKÖZÉNEK ALKALMAZÁSA *
AZ ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL, MINT A KÖRNYEZETVÉDELEM EGYIK ESZKÖZE

PREVIOUS NEXT COVER PAGE HOME PAGE