Az állampolgári részvétel

Nincsenek korlátok

A demokratikus társadalmakban a "nép szava" mindig fontos tényezônek számított a politikai döntéshozatali folyamatokban. A szólásszabadság a demokratikus berendezkedés egyik alapvetô eleme. Ebben a tekintetben az "állampolgári részvétel" nincs külön törvényekhez, rendeletekhez, vagy kifejezési formákhoz kötve. Az egyén véleménnyilvánításának az eszköztára gyakorlatilag korlátlan, feltéve ha mások véleményét is tiszteletben tartja. A fizikai erôszak alkalmazása itt természetesen szóba sem jöhet. A véleménynyilvánításra számos békés lehetôség áll rendelkezésre, például:

Az állampolgári befolyás

Itt csak néhány példát soroltunk fel, a lehetôségek teljes sorát szinte lehetetlen bemutatni. Nagymértékben az egyén találékonyságától függ, hogyan terjeszt elô és támogat egy véleményt. Az azonban tény, hogy az egyén képes befolyásolni a politikai döntéshozatali folyamatokat. Az állampolgári részvétel célja pedig éppen ez, legyen szó az egészség védelmérôl, a biztonságos munkakörülmények megteremtésérôl, a levegô és a víz tisztaságáról, vagy a talaj szennyezetlenségérôl, egyszóval az egészséges környezetrôl. Nagyon sok országban a lakosság egyre inkább tudatára ébred annak, hogy a környezetszennyezés és a természet túlzott kizsákmányolása káros hatásokkal jár. Ez többé-kevésbé arra kényszerítette a politikusokat, hogy az állampolgárok véleményét ne hagyják figyelmen kívül. Az állampolgár egyre többet foglalkozott a környezetvédelem problémájával, ez a törekvés politikai környezetbe került, s végül törvényekben, és a környezetet károsító hatások minimumra csökkentését célzó intézkedésekben öltött testet. Mind több országban lett a környezetvédelmi politika fô célja a természeti és környezeti értékek védelme lett mind regionális, mind pedig helyi szinten. Ez is azt mutatja, hogy az állampolgári részvétel nagyon hatékony lehet. Az állampolgári részvétel a szólásszabadságra, mint alapvetô emberi jogra épül. Az állampolgári részvételnek ez a "hagyományos" formája és annak politikai elismerése hatékony eszközzé válik a társadalom szerepének és felelôsségének kifejezésére. (lásd az 1. példát)

1. példa: 50 000 levél

A lakosság körében nagy felzúdulást keltett, amikor Hollandiában egy regionális hatóság egy 4000 hektáros természetvédelmi területet szántófölddé akart átalakítani. A polgárok és különbözô szervezetek 50000 tiltakozó levelet küldtek a hatósághoz, akiket rendkívüli meglepetésként ért ez a nagymértékû ellenállás. A tiltakozás az állampolgárok és különbözô érdekcsoportok akcióival folytatódott. Hoszszú és sokszor szenvedélyes viták után a hatóságok végül visszavonták a tervet. A természetvédelmi terület megmenekült, sôt napjainkban jobban védett, mint azelôtt.

Az állampolgári részvétel történelmi háttere

Az állampolgári részvételnek ez a formája nem újdonság, könnyen, azonnal és hatékonyan alkalmazható. Például, ha bármilyen probléma merül fel, vagy ha egy állampolgár a véleményét vagy panaszát akarja kifejezni, egyszerûen levelet küldhet az ô körzetében megválasztott parlamenti képviselônek vagy akár a helyi újságnak.

A történelem során a polgárok különbözô módokon hallatták hangjukat, tehát az állampolgári részvétel és az információszerzés szabadsága nem az elmúlt két évtized találmánya. A svéd jogrendszer például már a XVIII. században tartalmazott állampolgári részvételre vonatkozó szabályokat. Hasonló példákkal sokkal korábbról is találkozhatunk, például a középkorban vagy i.sz. 1000-ben. A tengerrel határolt "mélyen fekvô területek" (Hollandia, Németország és Dánia) lakossága örökös küzdelemben állt és áll a tengerrel, és küzd annak veszélyei ellen. Így ­ merô szükségbôl ­ állandó elfoglaltságot jelentett számukra a földek újra termôvé tétele, vízmentesítése, a gátépítés és a vízszint állandó ellenôrzése. A gátépítés szigorú irányítást és szabályozást igényel. A legrégebbi ilyen szabályozás amit ismerünk, a Rüstringer Dekrétum, i.sz. 1100-ban született, és közvetlenül érintette a környezô területek lakosságát. A közvetlen állampolgári részvételnek ez a rendszere és szerkezete még mindig létezik Hollandiában.

A természet megôrzésének és a környezetvédelemnek a kérdése azonban csak nemrégiben jelent meg a társadalmi rendszerekben. Az ezen a területen a 60-as évek második felében Nyugat-Európában végbement fejlôdés igen látványos volt. A világszerte észlelhetô társadalmi feszültségek hatására (diáklázadások Párizsban, Amszterdamban és az Egyesült Államokban, a vietnami háború elleni megmozdulások szerte a világon) jelentôs változások mentek végbe Nyugat-Európában. A kormányzat hatalmát és jogkörét a társadalom széles körben megkérdôjelezte. Ebben a többé-kevésbé általános tiltakozási hullámban a társadalmi megmozdulások minden fajtája virágzásnak indult: diákmozgalmak, békemozgalmak, nôi egyenjogúsági mozgalmak, közegészségügyi, szociális és lakásügyi mozgalmak, és a fejlôdô országokkal való szolidaritási mozgalmak.

A különbözô mozgalmak közé tartozott a környezetvédelmi mozgalom is, amelynek eredményeképpen a társadalom egyre inkább ráébredt a levegô, a víz és a talaj szennyezettségének súlyosságára, valamint a vegyi anyagokat használó mezôgazdaság és élelmiszertermelés által támasztott veszélyekre. Kiderült, hogy a mindennapi élet feltételeinek jó minôsége a tét. A parlamenti képviselôk és a politikusok számos országban rendkívül lassan reagáltak erre a társadalmi felismerésre. Mindazonáltal a 70-es évektôl kezdve a környezetvédelem szabályozása és a természet megóvása a nyugat-európai országok legtöbb politikai pártja számára fontos kérdéssé vált. Ebben a rendszerben, amit a "politikai lehetôségek rendszerének" nevezhetünk, sokfajta csoport és szervezet alakult. A csoportok legtöbbje helyi szinten tevékenykedett: például csoportok tiltakoztak a közvetlen környezetükben építendô új autópálya, a repülôtér új kifutópályájának megépítése, valamint az abból eredõ ipari zajok vagy hulladékok, vízszennyezés és talajszennyezés ellen.

Jogi keretek

Más országokban a tapasztalat azt bizonyította, hogy ez a fajta állampolgári részvétel nem elég. Az, hogy az állampolgárok ismerik a környezetvédelmi problémákat, csak az érem egyik oldala. A környezetvédelmi problémák felismerésével megnövekedett az állampolgárok felelôssége. Ennek alapján az érem másik oldala az állampolgár tényleges részvétele a problémák megoldásának kitalálásában és megvitatásában. Sok ország kormánya nehezen tudta ezt elfogadni, jóllehet környezetvédelmi politikájából logikusan következett. A kormánynak szüksége van az állampolgárok támogatására ­ az úgynevezett széles társadalmi bázisra ­, ha intézkedéseit hatékonyan akarja megvalósítani. Éppen ezért nem kerülheti ki azt a kötelezettséget, hogy a köz véleményét komolyan figyelembe vegye. Máshol szerzett tapasztalatok segítséget nyújthatnak az állampolgári részvétel megfelelô jogi kereteinek kialakításához, hiszen az tény, hogy az állampolgári részvételnek a jogilag szabályozott formája szükségszerû kiegészítôje a hagyományos formának.

Ökológiai katasztrófák

Az állampolgári részvétel rendszerének kifejlôdésére nagy hatással voltak a nagyobb ökológiai katasztrófák, amelyek súlyos károkat okoztak (pl. az olaszországi Sevesoban 1976-ban, az ukrajnai Csernobilban 1986-ban, vagy az indiai Bhopalban 1987-ben). Ezek a katasztrófák felhívták az állampolgárok figyelmét a környezet-szennyezés potenciális és nagyon is valóságos veszélyeire, akik ezért ragaszkodni kezdtek a jobb és biztonságosabb környezetvédelmi szabályozáshoz és a környezetet érintô ügyek nagyobb nyilvá-nosságához. A hatóságok arra kényszerültek, hogy az állampolgárokat bevonják a döntési folyamatokba, és ellássák ôket a megfelelô információval. Ez számos országban speciális törvényi szabályozás kialakulásához vezetett. A bhopali katasztrófa után az Egyesült Államok kibôvítette az "információhoz való jog" (Right-to-Know Acts) intézményét. A bôvítés többek között elôírja, hogy a vegyi és más nehézipari gyárak környezetében élô lakosokat részletesen fel kell világosítani az ôket fenyegetô környezeti veszélyekrôl. Ily módon egy hatékony katasztrófaelhárítási és irányítási rendszert tudtak kialakítani. Az "információhoz való jog" azt jelenti, hogy a lakosságot megfelelôen és folyamatosan tájékoztatni kell a környezetükben kibocsátott és tárolt veszélyes anyagokról és azok mennyiségérôl. A Sevesoban történt katasztrófa után a nyugateurópai országok kormányai hasonló szabályokat léptettek életbe az állampolgárok tájékoztatásat illetôen.

Jóllehet idônként nem köny-nyû az állampolgárokkal való együttmûködés, kizárólag jogi eljárások biztosíthatják az állampolgárok beleszólását a környezetvédelmi ügyekbe. Ez világszerte elfogadott alapelvvé vált. Az ENSZ 1992-ben tartott Riói Környezetvédelmi Konferenciájának zárónyilatkozatában az állampolgárok tájékoztatása és az állampolgári részvétel külön kiemelést kapott. (lásd a 2. példát)

2. példa: A Riói Nyilatkozat

10. Alapelv
A környezetvédelmi kérdések a megfelelô szinten legjobban úgy kezelhetôk, ha minden érintett állampolgár részt vesz azok megvitatásában. Nemzeti szinten minden egyes állampolgárnak megfelelõ módon hozzá kell férnie a hatóságok birtokában levô környezetvédelemmel kapcsolatos információkhoz, amelyek tartalmazzák a veszélyes anyagokra, és a közvetlen környezetükben folytatott veszélyes tevékenységekre vonatkozó információkat. Minden egyes állampolgárnak lehetôséget kell biztosítani, hogy részt vegyen az ezzel kapcsolatos döntéshozatali folyamatokban. Az információk széles körû hozzáférhetôségének biztosításával az országoknak meg kell könnyítenie és támogatnia kell az állampolgári részvételt. Biztosítani kell a lehetôséget a bírósági és államigazgatási folyamatokban való részvételre is, ideértve a kártérítési és jogorvoslati eljárásokat is.

Azokban az országokban, ahol már mûködik hasonló rendszer, az az általános vélemény, hogy az államigazgatási folyamatok nyilvánossága és az információkhoz való hozzájutás lehetôsége kedvezôen hatott a következô területeken:

Alapvetô jogok

Egyre szélesebb körben bontakozik ki az a nemzetközi felismerés, hogy az egészséges, harmonikus környezet az alapvetô emberi jogok közé tartozik, bár ez még hivatalosan nem elismert. Az állampolgári jogok kérdésérôl folytatott tudományos viták során ezt a tényezôt nem lehet figyelmen kívül hagyni. E felfogásnak messzemenô következményei vannak, különösen az állampolgári részvétel és annak szükséges jogi keretei tekintetében. Anélkül, hogy ezt az állítást részleteiben kifejtenénk, elmondhatjuk, hogy ez az alapvetô emberi jog számos kötelezettséget támaszt az állammal szemben, különösen akkor, ha az alkotmányban is szerepel ­ és sok ország esetében pontosan ez a helyzet. Ebbôl az alkotmányos jogból származó fôbb kötelezettségek a következôk:

Tájékoztatás

A részvétel bizonyos ügyekben kizárólag akkor lehetséges és akkor hatékony, ha a megfelelô információ hozzáférhetô. Amikor a kormányzat egy környezettel kapcsolatos intézkedést hoz, fel kell tárnia a mindenkori helyzetet: Miért hozta a kormány az adott intézkedést? Mi a kormány döntésének a háttere? Milyen pénzügyi és társadalmi következményekkel jár? Kiket érint? Hogyan ellenôrzik majd a szabályok betartását? Milyen hatásokat szeretnének elérni? Nem lehet-e a kívánt hatásokat más módon is elérni?

A kérdések fenti listája könnyen tovább bôvíthetô. Mi csak azt szerettük volna érzékeltetni, hogy sokkal könnyebb információt kérni, mint egyértelmû, világos választ adni. Általános probléma, hogy milyen mértékben hozzák nyilvánosságra az információt. Az ellentmondás nyilvánvaló a lehetô legtöbb információ nyújtásának és bizonyos érdekek védelmének szükségessége között. Mit nem szabad nyilvánosságra hozni állambiztonsági okokból, vagy mert a magánvállalkozás érdekei úgy kívánják? Erre a problémára nehéz egyetemes megoldást találni. Számos ország törvénybe foglalta az információhoz való jogot: az Egyesült Államokban ez az "információ szabadságára vonatkozó törvény" (Freedom of Information Act), Hollandiában a "közigazgatás nyilvánosságáról szóló törvény" (Act on the Public Nature of Administration) és az Európai Unióban a "környezeti információkhoz való szabad hozzájutás direktívája" (Directive on Free Access to Information on Environment). Ezen törvények alapján az adott ország kormányai kötelesek az állampolgárokat megfelelôen tájékoztatni. A törvények ugyanakkor szabályozzák bizonyos érdekek védelmének kérdését is. (lásd a 3. példát)

3. példa: Az információ típusai

A kérhetô információk típusai:
1) szennyezôanyag kibocsátása alevegôbe
2) vízszennyezés (felszíni víz vagy talajvíz)
3) zajkeltés
4) hulladék keletkezése
5) hulladékfelhasználás vagy lerakás
6) talajvízkiemelés
7) ivóvízfogyasztás
8) ipari víz fogyasztása
9) a forgalom nagyságára vonatkozó adatok
10) talajszennyezés
11) energiafogyasztás
12) energiatermelés
13) engedélyek beszerzése
14) engedélyek kérelmezése 		15) felhasznált energiaforrások
16) hulladék felhasználása fûtésre
17) energiaegyensúly
18) veszélyes anyagok szállítása
19) számottevõ mennyiségû szennyezõanyag kibocsátásával járó balesetek vagy rendellenességek
20) már meglévõ szennyezett helyek (talaj)
21) radioaktív sugárzás vagy radioaktív anyagok
22) területfelhasználási tervek
23) építési engedélyek kérelmezése
24) mûtrágyák felhasználása
25) szennyvíziszap felhasználása
26) növényvédõszerek felhasználása
27) útépítési tervek
A fenti lista a Betty Gebers által készített lista kivonata (Öko-Institut, Darmstadt, Németország). Megtalálható még: A környezeti információhoz való hozzájutás szabadsága: Útmutató a felhasználóknak. (Freedom of Access to Information on the Environment: A User's Guide) címû anyagban. Írta: Ralph Hallo, Holland Természet- és Környezetvédelmi Társaság (Netherlands Society for Nature and Environment).

Passzív-aktív

A megfelelô információ iránti igény szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy hogyan érhetôk el az állampolgárok, milyen módon nyújtják az információt és hol lesz rá szükség. Az egyszerû válasz erre, hogy az állampolgároknak maguknak kell az információt bekérniük. Ebben az esetben a kormányzat passzív marad. Ez a legegyszerûbb módszer, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy kiábrándító eredményhez vezethet, különösen ha a kért információ késve érkezik. A tájékoztatási kötelezettség nem jelentheti azt, hogy a hatóságok rejtvényeket adnak fel az állampolgároknak vagy olyan információkat küldenek, amelyek nem érthetõk. A kormányzati apparátus egy bonyolult rendszer, amelyben egy átlagpolgár nagyon nehezen ismeri ki magát, és nehezen találja meg a megfelelô személyt, vagy a megfelelô ügyosztályt. Tehát a tájékoztatási kötelezettség a hatóságok aktív, segítô hozzáállását igényli. Biztosítaniuk kell, hogy a kívánt információ az állampolgárokhoz a megfelelô idôben, a megfelelô helyre, és érthetô formában jusson el. Ehhez minden lehetséges módszer rendelkezésre áll, amelyeket másutt már sikerrel próbáltak ki. Ilyen sikeresen alkalmazott módszerek: az ismertetôk terjesztése, tájékoztató gyûlések szervezése, sajtóhirdetések, rádió és televízió hirdetések, lehetôség a tervek, eljárások és határozatok átolvasására postahivatalokban, könyvtárakban, városházán vagy más nyilvános helyen.

Az információ hozzáférhetôsége az állampolgári részvétel kulcsa. Általában a nyilvánosság a demokrácia egyik alapszabálya, míg a titkosság a kivétel. Ez valójában azzal jár, hogy aki részt kíván venni valamilyen tevékenységben, annak magához kell ragadnia a kezdeményezést az információszerzés tekintetében. Ez elsõsorban a kormányzatot vagy az ipart érinti. Az információ nem lehet olyan drága, hogy csak egy kis csoport férhessen hozzá. Ezért sok országban egy hatékony tájékoztatási rendszer kifejlesztésére és szabályozására törekednek. Ezzel kapcsolatban érdemes lenne megfontolni annak a lehetôségét, hogy követeljük meg a kormányzattól és/vagy az ipartól: készítsenek és terjesszenek környezeti információs anyagokat az állampolgárok között, és ne várjanak, amíg az állampolgárok fordulnak hozzájuk információért. Néhány országban például, az ipar köteles éves jelentést tenni a környezet mindenkori állapotáról. Az Egyesült Államokban megkövetelik, hogy az ipari üzemek ôrizzék meg a mérgezô anyagok kibocsátására vonatkozó adataikat (Mérgezôanyag-kibocsátási jegyzôkönyv ­ Toxic Release Inventory). Az Európai Unió hasonló szabályozással rendelkezik (Szennyezôanyag-kibocsátási regiszter ­ Pollution Emissions Register), és Hollandia kormánya nemrég dolgozott ki egy törvényjavaslatot, amely kötelezi az ipari üzemeket, hogy bárki számára hozzaférhetô, éves környezetvédelmi jelentést adjanak közre.

Ellenvetések

Amikor a kormány törvényekkel vagy egyszerû engedélyekkel kapcsolatos döntéseket hoz, mindig lesznek olyan állampolgárok vagy csoportok, akiknek az érdekeit az adott döntés hátrányosan érinti. Egy demokratikus társadalomban ezt nem lehet elkerülni. Egy iparvállalat igazgatója természetesen ellenezni fogja a döntést, amely megtiltja, hogy üzeme a szennyvizet kibocsássa. Környezetszennyezést ellenôrzô intézkedéseket kell majd tennie, ami többletköltséget jelent számára. Egy mezôgazdasági termelô nem fog repesni örömében, amikor arra utasítják, hogy csökkentse a felhasznált mûtrágya mennyiségét, mert az szennyezi a talajvizet és az ivóvizet. A mûtrágyafelhasználás csökkentése a termésmennyiség csökkenéséhez vezethet. A lakosság nem örül, ha otthonuk közelében autópályát, repülôteret vagy ipartelepet akarnak létesíteni.

Minden ilyen ügyben több fél érdekelt. Az állampolgárok, akik úszni vagy horgászni szeretnének a folyóban, ahová az ipari szennyezés kerül, pontosan szeretnék tudni, hogy mikor és hogyan fogják a folyót megtisztítani a szennyezettségtôl. A szennyezés problémája tehát nemcsak az ipar és a kormányzat ügye; az állampolgárok szintén komolyan érdekeltek a témában. Ugyanez vonatkozik a mezôgazdaságra is. A termelôk a mûtrágya-felhasználás során szennyezik a talajvizet, s ennek következtében az ivóvizet is. Ez a probléma minden egyes állampolgárt érint. Tehát a mûtrágya-felhasználás szabályozása nemcsak a mezôgazdasági termelôk és a kormányzat ügye. A harmadik érdekelt fél az állampolgár, aki tiszta és biztonságos ivóvizet szeretne kapni. De ugyanez vonatkozik az olyan autópályák építésére, amelyek lakott területeken vezetnek keresztül. Ebben az esetben is az állampolgár a harmadik érintett fél, aki csendes és biztonságos környezetben szeretne élni. Éppen ezért elvárja, hogy részt vehessen a tervezett autópálya gazdasági szükségessének megvitatásában azért, hogy a végsô döntés az összes érdekelt fél számára a lehetô legkedvezôbb legyen.

Az állampolgárok tájékoztatásának nem sok értelme van, ha a kapott információt nem tudják felhasználni. Az ilyen információ nem más, mint semmibe kiáltott szó, csupán nyugtatószer. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez is elégedetlenséghez és frusztrációhoz vezet az állampolgárok körében. Az emberek, akiket az intézkedések érintenek, általában széles körû ismeretekkel és tapasztalattal rendelkeznek a lakóhelyük és szélesebb környezetük állapotát illetôen. Gyakran sokkal jobban tájékozottak, mint a rajzasztalok mögött dolgozó tervezôk és távoli hivatali ügyosztályok alkalmazottai. A kormányzat felhasz-nálhatná az állampolgárok ismereteit, amikor a végsô döntéseket meghozza. Röviden: a kormányzati "politikacsinálók" és a lakosság közötti párbeszéd érdekében egy dolog nélkülözhetetlen: az észrevételezéshez való jog.

A lakosság így vagy úgy mindig ki fogja nyilvánítani a véleményét. Mégsem lényegtelen számukra hogy mikor, hol és hogyan teszik ezt. Különbözô módszerek és technikák léteznek e jog biztosítására, amelyeket néhány országban már törvényben is rögzítettek. Rendszerint az ellenvéleményeket, megjegyzéseket és/vagy véleményeket a döntést hozó hatóságnak ­ országos, regionális vagy helyi hatóságoknak ­ kell eljuttatni. A megjegyzések megfogalmazása álalaban nem igényli a szakzsargon használatát, de ügyvéd vagy más specialista munkáját sem. Általában elegendõ egy egyszerû, felbélyegzett levelezôlap, amelyet a megfelelô idôben kézbesítenek. A szóbeli felszólalások különbözô nyilvános meghallgatások során például ugyanolyan hatást érhetnek el, mint az írásbeliek.

Jogi lépések

Az állampolgári részvétel témakörének tárgyalása során gyakran felmerül a következô kérdés: mi a haszna? Más szóval: a megfelelô tájékoztatás és a véleményezés lehetôsége mennyire befolyásolja a végsô döntést? Erre a kérdésre sohasem adható válasz elôre, mivel ez az ügyben érdekelt felek felelôsségétôl függ. A résztvevô állampolgárok saját érdekeiket képviselik vagy pedig egy csoport képviseletében lépnek fel. Közös érdekeik vannak, amelyek egyéni és kollektív felelôsségre utalnak. A döntést hozó kormány a közérdeket képviseli, az állampolgárok összességét, ezért általános felelôsség terheli. Éppen ezért a kormányzat nem mindig tudja az egyéni vagy a kollektív érdekeket figyelembe venni. Más kérdés, hogy ez jogos-e. Helyes-e az, ha a kormányzat kevés figyelmet szentel ­ ha szentel egyáltalán ­ az állampolgári részvételbôl származó véleményeknek, ellenvetéseknek vagy érveknek? Ha ez a helyzet áll fönn, vagy a résztvevô állampolgárok jogtalannak ítélik a döntést, konfliktus keletkezik a döntést hozó kormányzat és az állampolgárok között. Ebben az esetben nyilvánvaló, hogy a bíró az, aki megfelelôen rendezni tudja az adott konfliktust. Az állampolgári részvétel jogi kereteinek tehát ki kell egészülnie olyan törvényi szabályozással, amely elôírja, hogy a kormányzati döntéseket független bíróság elôtt meg lehet támadni. Számos ország törvényei tartalmaznak már ilyen szabályozást.

Állampolgári részvétel

A környezet védelmének alkotmányos joga és kötelezettsége minden állampolgárt felhatalmaz arra, hogy részt vegyen a döntéshozatali folyamatokban, a környezetvédelmi politika kialakításában és megvalósításában, valamint a környezetvédelemmel foglalkozó általános szabályozás és törvények megalkotásában. Számos országban a részvétel módozatait törvényben, hatóságok által szabályozzák, illetve a hagyományok és a kultúra határozza meg. A részvételhez való jogot mind az egyén, mind pedig a közösség gyakorolhatja. Minden állampolgárnak joga van arra, hogy másokkal együttmûködjön, szervezeteket alapítson, amelyek bizonyos környezeti érdekeket képviselnek vagy védelmeznek.

Érvek és ellenérvek

Azokban az országokban, ahol léteznek már az állampolgári részvétel többé-kevésbé fejlett jogi keretei, gyakran évekig vitáztak róla. Sok esetben ezek a viták még nem zárultak le. Az állampolgári részvételt ellenzôk majdnem mindig ugyanazzal érvelnek: túl költséges, lassítja a dönteshozatali folyamatot, és egy hatékony és határozott politikát ellenôriz újra meg újra. Természetesen ez mind igaz. Ez az ára a demokratikus társadalomnak. A demokráciának ára van. Ugyanakkor a jogilag megfelelô állampolgári részvételi rendszer számos elônnyel jár a kormányzat számára, amit a gyakorlatban bizonyít a a döntéshozatali folyamat minôségének emelkedése, s ezáltal a döntések megalapo-zottsága. Ezen kívül az állampolgári részvétel bizonyos intézkedések számára széles körû társadalmi támogatást nyújt, és egy kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatot eredményez a kormányzat és az állampolgárok között. Ezek azok az érvek, amelyek a mérleg nyelvét az állampolgári részvétel támogatása felé billentik.

Környezetvédelmi nevelés

Az egészséges környezet minden egyes állampolgár felelôssége. Az állampolgári részvétel egy olyan eszköz vagy módszer, amely ezt hivatott kifejezni. A rendszer azonban nem mûködik magától. Minden érintett polgárnak meg kell tennie a szükséges erôfeszítéseket, és a résztvevô állampolgárok belsô késztetésére is szükség van. A kormányzatnak pedig tudomásul kell vennie, hogy nem minden állampolgár rendelkezik sokoldalú szakértelemmel. Amennyiben az állampolgárokat közvetlenül be akarják vonni a környezetvédelmi politika alakításába, amely a sikeres politika elôfeltétele, a nevelés is a feladatuk. Azokban az országokban, ahol kiterjedt állampolgári részvételi rendszer mûködik, nagymennyiségû információt terjesztenek. A kormányzat többféle módszer segítségével tájékoztatja az állampolgárokat a környezet állapotáról, a szennyezés következményeirôl, és arról, hogyan járulhatnak hozzá a kedvezô változásokhoz saját életstílusuk megváltoztatásával. Általában eligazítják az állampolgárokat a segítségnyújtásra hivatott hatóságok és ügyosztályok bonyolult útvesztôjében.

REC * PUBLIKÁCIÓK * ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL A KÖRNYEZETVÉDELMI DÖNTÉSHOZATALBAN *
AZ ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL ESZKÖZÉNEK ALKALMAZÁSA *
AZ ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL, MINT A KÖRNYEZETVÉDELEM EGYIK ESZKÖZE

PREVIOUS NEXT COVER PAGE HOME PAGE