2. melléklet:
Iratminták

2/6. sz. melléklet

"Gyõr Megyei Jogú Város
Városigazgatósága
Fõépítészi Iroda
Gyõr

Tisztelt Építésügyi Hatóság!

A REFLEX Környezetvédõ Egyesület ügyfélként vett részt a gyõri Nádor téren építeni tervezett garázsok ügyében lefolytatott közigazgatási eljárásban.

Fellebbezésünk folytán a II. fokon eljáró Köztársasági Megbízott Hivatala 946-2/93 számon hozott határozatot - ennek felülvizsgálatára keresetet indítottunk a Gyõri Városi Bíróságon (a per folyamatban van).

A KMH az ügyben hozott határozatát utólagosan ugyan azonnal végrehajthatóvá nyilvánította - ezt a döntést azonban (jogsértõ mivolta miatt) a Gyõr-Moson Sopron Megyei Bíróság a mellékelten csatolt Pf. 20 453/93/2. sz. végzésével megváltoztatta.

Mindezek, és a környék lakóinak tiltakozása ellenére a garázsok építését a Garázsépítõ Szövetkezet tovább folytatja. Mivel ezzel engedély nélküli építkezést valósít meg, ezért ellene ezúton kezdeményezzük az építésrendészeti eljárás lefolytatását.

A törvényesség helyreállítása érdekében kérjük az eljárás gyors lefolytatását és értesítésüket a hozott intézkedéseikrõl.

Gyõr, 1993. július 15.

elnök"   


REC * PUBLIKÁCIÓK * ÁLLAMPOLGÁRI RÉSZVÉTEL A KÖRNYEZETVÉDELMI DÖNTÉSHOZATALBAN *
2/6. MELLÉKLET

PREVIOUS NEXT COVER PAGE HOME PAGE